Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hogyan lehet egyfajta depressz...

Hogyan lehet egyfajta depresszióból, kilátástalanságból kilábalni?

Figyelt kérdés

Nem nyom el teljesen a depresszió, mert szokott lenni jó kedvem és tervezgetek néha a jövőre vonatkozóan, de alapvetően úgy érzem, hogy kilátástalan a helyzetem, sivár az életem, nagyon kevés dolog van, aminek igazán tudok örülni, vannak olyan dolgok, esetek, amik már rég megtörténtek, de még mindig gondolkodok rajtuk, hogy miért voltak úgy és mit kellett volna cselekedni, illetve olyanok is vannak, amikért magamat hibáztatom és nem tudom, hogy jogosan-e, tehát hogy tényleg miattam történt-e az, ami, és ezek olyan dolgok, amikről soha nem is fogom megtudni, hogy hibáztam-e bennük, stb.

Ez nagyon sok dologban gátol engem, pl. az esetek 90%-ban nem tudok ismeretlenekkel "rendesen" ismerkedni, nincs magánéletem, munkahelyen se tudok több emberrel társalogni, stb.

Ha éppen nem csinálok semmit, akkor eszembe jut ez a sok szarság és teljesen kilátástalannak látom a helyzetemet.

Ezért mindig próbálom valamivel elfoglalni magam, pl. sorozatokat nézek és próbálom beleélni magam, hogy én hogyan mit hogyan tennék a történetben és ezen elgondolkozok, így nem jutnak eszembe az engem érintő dolgok. Ez viszont egyáltalán nem visz előre...

Ha volt/van valaki hasonló cipőben, akkor az hogyan birkózott/birkózik meg ezzel?

Pszichológus kilőve, mert ugyanazt mondaná el, amit magamtól is tudok, így csak időpocséklás.


2017. aug. 1. 22:11
 1/5 anonim ***** válasza:
Sokkal kevesebbet agyalgatni fölöslegesen, nem bánkódni a múlton, nem aggodalmaskodni a jövőn, hanem élni, menni, nevetni, szeretni, tanulni, sportolni, alkotni, dolgozni, szórakozni.
2017. aug. 1. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Ja, mert ez így van.
2017. aug. 1. 22:58
 3/5 anonim ***** válasza:
Én is ilyen helyzetben vagyok. De arra rájöttem hogy ezt magunkban kell megoldanunk mert segítséget azt nem kapunk... Főleg nem itt, mindenki lehurrog mindenkit. Sztem tényleg az a megoldás ha sodródunk, ha épp depresszió van akkor átélni, és majd elmúlik. De amúgy tényleg mindenki leszarja mi a másik ember baja!
2017. aug. 2. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:
Velem is ez volt még február környékén. Elmúlt magától kb két hónap alatt. De nem teljesen, most kezdek visszaesni, de még mélyebbre. Nekem az segített, hogy meg tudtam beszélni a barátaimmal. Most szeretnék pszichológust keresni, mert nem akarom folyamatosan a többieket zaklatni a bajaimmal, de valakinek el kell mondanom. Akkor már legyen olyan, akinek ez a munkája és adott esetben még segíteni is tud.
2017. aug. 2. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim válasza:

Egyszer egy kiírt kérdésemnél megígértem, ha megtalálom a megoldást a mentális problémámra (súlyos depresszió, pánikroham), meg fogom osztani a szenvedőkkel (igen, ezt most konkrétan be fogom másolni egy csomó helyre). Nyilván nem vagyok orvos, de több hónap intenzív kutatómunka után nekem ez a lejjebb részletezett – általam összeállított módszer bevált, úgyhogy rohadtul nem kérek az okoskodásból, én csak leírom ide, hogy ÉN hogyan gyógyítottam meg magam, aztán mindenki azt kezd vele fejben, amit akar. Én is örültem volna, ha valaki ezt megosztja velem időben, és nem kellett volna tíz év gyötrelemben éljek. Mert ez az állapot szörnyű, aki nem éli át, fel sem foghatja mi ez, és szégyellje magát, aki lustának, akaratgyengének, szimplán pesszimistának, nyomoroncnak titulálja a mentálisan beteg embereket. Nem látványos betegség, „nincs is semmi bajod”… A másik véglet pedig hogy szefós vagy. Az egy dolog, ha valaki nem érti… de azokat bántják, akiknek rohadtul inkább segítségre lenne szükségük. Én is megkaptam: „eldöntötted, hogy beteg akarsz lenni, mert az neked úgy jó, figyelnek rád, sajnálnak” , „csak pozitívan kéne gondolkodnod, ennyi a titka”, „nekünk is rossz, mégis megyünk, és csináljuk a dolgokat” és egyéb sületlenségeket kellett elviselnem, mikor 6 év kínlódás után végre beszéltem a problémáimról. Kár volt, csak lehúztak… Ha elmondod a bajaid, akkor figyelemre vágysz, meg hogy sajnáljanak. Ha nem mondod el, akkor meg „vess magadra, mert nem kértél időben segítséget”. Ha pánikrohamod van, akkor meg csak hisztizel. Az öngyilkossági kísérletem után volt, aki viccet csinált belőlem, volt, aki megértette, de volt aki a mai napig elkerülendőnek tart e miatt.

Az orvos is tömte belém a gyógyszert, de valójában hidegen hagyta, hogy szenvedek. Bíztam benne, és nem kerestem magam a megoldást, míg rá nem jöttem, hogy senki nem fog rajtam segíteni.


A mentális probléma mellett ugyan eltörpültek, de tovább keserítették az életem ezek a tüntetek/betegségek is: Candida, PCOS, reflux, állandó húgyúti fertőzések (40 fokban otthon ülve felfáztam, úgy hogy a vesémig felmászott a gyulladás), krónikus fáradtság (melyet mellékvese kimerülés okozott), szédülés, állandóan vagy székrekedésem vagy hasmenésem volt, és természetesen minden járvány megtalált.

Milyen érdekes, hogy ezek a fizikai és mentális nyavalyák pár héte valahogy fokozatosan eltünedeztek. Valami köd leszállt az agyamról. Mintha most nyílt volna ki a szemem. Mintha nem is én lennék. Mintha egy másik világban lennék. Mi ez? Ilyen normálisnak lenni? Nem is emlékeztem rá, milyen érzés.

De egy valami megmaradt: a düh. Igenis dühös vagyok az orvosokra… Én, az elvileg egyszerű panelproli meg tudtam gyógyítani magam, ne mondja nekem senki, hogy ők nem tudják/sejtik ezeket a megoldásokat. Jah bocs, a business fontosabb, tejelj életed végéig a gyógyszerekért.

És dühös vagyok arra a sok kőbunkó emberre, aki az ilyen emberekből, mint én, viccet csinál, lenézi, elítéli őket. Az egy dolog, hogy ostoba paraszt, és nem tájékozott, nem lát át dolgokat, de ha a szíve a helyén lenne, jobb lenne ez az egyébként is retkes élet. Eddig is dühös voltam, de most még jobban, hogy tudom 100%-ra, hogy az emberek rohadtul tévednek a mentális betegek nagy részével kapcsolatban.

De sok lesz már a szöveg, úgyhogy leírom az új életmódomat:

Amiket mindenképpen fogyasztok (ha részletezném miért ezeket, könyvet kellene írnom):

- napi minimum egy mokkáskanálnyi só (parajdi só, tengeri só vagy patikában kapható só)

- NAGYON FONTOS napi min. két és fél liter víz - Balfi ásványvíz a lítiumtartalma miatt

- vitaminok, ásványi anyagok !!nagy!! dózisban -> számomra a Niacin (B3), B1, B6, B12, Magnézium, D és a C-Vitamin a legfontosabb

- natúr joghurt (belek miatt)

- savanyú káposzta (belek miatt)

- tökmag, dió

- fokhagyma, hagyma (méregtelenítés)

- húsok közül a csirkét preferálom

- máj

- zöldségek minden mennyiségben (gyümölcsöt módjával, citromból lehet többet)

- tojás

- szódabikarbónás víz (lúgosítás)

- zöld tea

- csontleves


Nagy ívben kerülöm:

- cukor

- tej

- glutén (keress rá: „szivárgó bél szindróma” /”leaky gut”)

- energiaital (kávé csak napi egy)

- alkohol


Kiegészítés:

- koreai ginzeng

- ashwaghanda


Amit még megteszek:

- kerülöm a felszínes dolgokat (mainstream zene, TV, Instagram, Facebook, üresfejű-gátlástalan társaság, szennylapok)

- csak azokkal tartom a kapcsolatot, akik eddig is értettek és elfogadtak

- a mellékvese kimerülésem legsúlyosabb fázisában 12 órákat aludtam, de éreztem is, hogy kell. Mióta javulok jelentősen redukálom, 8-9 órákat alszom, de a cél a 7 óra (osztható a másfél órás REM-fázissal). Ha nem bírok aludni, teszek be Youtube-on relaxációs zenét

- nem nézek már se horrort, se erőszakos filmeket, pornót se (engem kiégetett szexuálisan), inkább mesét, dokumentumfilmeket, természetfilmeket

- nem vagyok sportolós típus, de egyre többet sétálok és úszom

Azt hiszem ennyi. Azt nem tanácsolom, hogy kövesd ezeket, de azt igen, hogy neten keress ezeknek utána (pl. how to heal depression naturally, natural treatment for depression, how to heal your brain stb.)

Bocs, ha kicsit kusza, elég késő van. A lényeg, hogy legyél végre jól!

26/N

2017. aug. 5. 01:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!