Kettős érzéseim vannak. Többi lent. (? )

Nagyon szélsőségesen érzem magam. A kettős érzést az alatt értem, hogy egyszer nagyon elkeseredetten érzem magam, máskor van egy kis remény, ami félreteszi egy időre az öngyilkossági gondolataimat. (Soha nem voltam még ilyen állapotban, esküszöm iszonyatos!!) Szóval, egyszer nagyon lent vagyok, úgy érzem csak a halál a megoldás, egy napig sem húzom, képtelen vagyok küzdeni, nincs erőm semmihez. Nincs erőm megoldani a problémáimat. Ezen felül már a legapróbb dolgokat, nehézségeket olyan szörnyen élem meg, hogy nem akarok élni. Borzasztó bennem a félelem a jövő miatt. (Távoli és közeli értelemben is. A közeljövő pedig nem olyan nagy dolog, de nekem szörnyű. Mások könnyen megoldják, én pedig meg akarok miatta halni már, mert nem bírom!) A problémákra is tudom a megoldást, de semmi erőm és akaraterőm nincs hozzá.

Aztán fordul a kocka. Mégsem akarok most azonnal meghalni. Kíváncsi vagyok dolgokra, a szerelmem ott van mellettem. Könnyebbnek érzem a terheket. Úgy érzem, van reményem is egy kicsit, vagy csak nem veszem figyelembe a

következményeket. (Ez gáz, mert ha lent vagyok, akkor előjön a félelem a következménytől, vagy a következmény bánt, amit én tettem, miattam van) a kiváncsiságom nem nagy cucc. Érdekel a kedvenc bandám új lemeze, ami talán jövőre kijön, tegnap óta szakad a hó, és szeretnék élményeket onnan, kíváncsi vagyok, milyenre sikerült a matekdogám. Meg ott a szerelmem, akivel együtt fogok két év múlva élni. Kiváncsi vagyok, milyen lesz. Ezek hajtanak előre. Ekkor is meg akarok halni, de csak azután,hogy ezeket elértem, ami max három év. (Ja, ennyit jósolok magamnak).

Ilyenkor, ha kíváncsi vagyok, akkor rájövök, hogy a problémáim megoldhatók, nem is olyan nehezen. Csak tanulnom kell, csak ezt tennem, csak azt tennem. Szóval nem olyan gáz, csak erő kell hozzá.

De ha elhatározom magam, akkor mindig visszalépek, ahelyett, hogy megtenném, mert nincs hozzá akaraterőm, semmim. Ilyenkor megint nagyon lent leszek. A kis problémák nagyok lesznek, megoldhatatlanok, nyomasztóak. Ilyenkor azt érzem, meghalni jobb. Ilyenkor a szeretteim sem érdekelnek. A halálvágyam erősebb mindennél, mert azt a félelem, a gyengeségem hajtja. Ha lent vagyok, akkor nem tudok a jóra gondolni, önző leszek, mert nem érdekel másnak az érzése. Csak halnék meg.

Eddig a haláltól az mentett meg, hogy vagy nem sikerült, mert bejöttek a szobába, vagy a kíváncsiság mondott nemet. Tegnap a szerelmem miatt döntöttem el azt, hogy egy napot várok. Tegnap megpróbáltam, el is terveztem, stb.

Egyszer fenn, egyszer lenn. Nagyon gyorsan váltakozik a két érzés. Pár napon, pár órán belül. Most viszont percek alatt is változik, és egyfajta kettőség kezd kialakulni bennem.

Ez ellen mit tudnék tenni? Tudom, hogy abszolút nem normális, de mégis mi lehet ez? Ez már tuti valami mentális zavar. El fogok menni pszichológushoz, beszélek a szerelmemmel. ( Remélem, addig túlélem, mert irányíthatatlan az érzésem, nem tudom, meddig húzom még.) Egyre dhrvább, ami van. Mit tegyek ha lent vagyok? Úgy érzem, ha megint ott leszek, meg fogom tenni. Minél többször vagyok lent, annál nehezebb felfele törekednem. Tessék.. már magamtól is félek. Egyáltalán fogok még holnap élni?!