Indokolatlanul szorongok, ami megkeseríti a mindennapjaimat. Hogyan lehetne ezt legyőzni?

Teljesen átérzem, bár egy évvel fiatalabb vagyok nálad de nálam is már lassan 10 éve jelen van ez a szorongás. Amikor bekerülök egy új közösségbe pörgök, ismerkedek, aztán egy idõ után visszahúzódóvá és szorongóvá válok. Legalább is eddig így volt, már egyre jobban sikerül leküzdenem ezt.:)

Mondok egy pár tanácsot, megnyugtatásul azzal kezdeném hogy ebbõl ki lehet gyógyulni csak akarni kell.:)

Elõször kezdj önismerettel, barátkozz meg magaddal, mert itt van a probléma gyökere, nem vagy teljesen boldog a saját bõrödben ezért érdekel ilyen görcsösen hogy ki mit gondol rólad. Senki sem tökéletes, mindenkinek vannak hibái és sosem fogsz tudni mindenkinek megfelelni az életben, ezt nem csak tudnod kell hanem tudatosítani is magadban.

Minden fejben dõl el, amikor elõjönnek ezek a negatív gondolatok csak koncentrálj arra hogy ezt te generálod, csak a te fejedben létezik, valójában az emberek nem gondolnak semmit rosszat rólat mindenki el van foglalva a maga bajával. Aki meg gondol de nem adtál rá okot azzal nem sokat tudsz kezdeni.:D

A negativitáz megmérgez, muszáj változtatni a gondolkodásmódodon, legyél egy kicsit felszabadultabb, ne félj megmutatni magad a világnak. Mert még mindig jobb megpróbálni valamit és elbukni mint azon keseregni hogy nem mertél belekezdeni valamibe mert féltél a kudarctól. Márpedig ha így folytatod elég sok lehetõséget fogsz kihagyni a szociális fóbiád és megfelelési kényszered miatt.

Egyébként pszichológushoz bármikor mehetsz, a közhiedelemmel ellentétben oda nem az elborult elméjű emberek járnak hanem bárki mehet akár olyan "panasszal" is hogy nem tudja milyen munka a neki való és tanácsot szeretne kérni. Szóval egy próbát megér ha gondolod.:)

Ugyanilyen helyzetben vagyok. Mindenképpen hasznos, ha jársz egy jó szakemberhez.

Nekem az átgondolás segít általában. Először szépen ki kell söpörni a negatív gondolatokat a fejedből. Aztán vedd végig, pontról pontra. Én két fázisra szoktam osztani.

1. Van e okod valójában a szorongásra? Van e valós alapja a félelmednek? Vajon tényleg veled foglalkoznak vadidegen emberek? Történik egyáltalán bármi rossz, ami miatt rosszul kell érezned magad?

2. ÉS HA IGEN? Mi a legrosszabb, ami történhet? Múlik e bármi is rajta? Számít e, hogy a vadidegen emberek mit gondolnak rólad? Meg lehet e oldani, ha tényleg van valami problémád?

Vegyük alapul a tömegközlekedést. Rettegsz, hogy mit gondolnak rólad, magadban már talán el is kezded generálni, hogy az a két csaj biztos rajtad röhög, mondjuk a pompomos sapkádon. Emiatt a két csaj felé automatikusan ellenérzéseket táplálsz és már úgy nézel rájuk, hogy fel tudnád őket gyújtani, a sapkádat pedig betömöd a táskádba és inkább hagyod, hogy lefagyjon a füled.

Na ilyenkor kell gondolkodni. Miért néznék a sapkádat? Miért néznének téged? Miért is lenne gáz a pompomos sapka, mikor rengetegen hordanak olyat? Ha ezeket átgondolod, és utána rájuk nézel, már azt fogod látni, hogy rád sem néznek, csak egymással beszélgetnek és mosolyognak. Amikor pedig a buszról leszállva utánad szaladnak, hogy bocsi, elejtetted a sapidat, amúgy tök menő, akkor még rá is jössz, hogy bakker, milyen aranyosak.

De ott van a B verzió, amikor tényleg a sapkádat bámulják és tényleg kiröhögik, mert mondjuk nem aranyosak, hanem félrenevelt, bunkó kislányok, akiknek csak az a menő, amit Kim K kitesz az instára. Ebben az esetben azt kell átgondolni, hogy miért is érdekelne téged egy hangyaf**nyit az ő véleményük? Ismered őket? Nem. Jóban vagytok? Nem. Jófejek? Nem. Neked tetszik a sapkád? Igen. És azt veszed fel, ami neked tetszik? Igen. Kevesebb leszel ettől bárkinél? Nem.

Ilyenkor elégedetten hátradőlhetsz, hetykén megigazítva a pompomot a sapidon, büszkén arra, hogy nem mások véleményének élsz, pláne nem s**gfejek véleményének.

Nem kell túlspilázni, az emberek csak emberek. Senki nem tökéletes, mindenki hibázik néha, mindenki téved néha, mindenki beég néha, másnak sem sikerül mindig minden elsőre, a többiek is pont ugyanolyan esendőek és törékenyek, mint te. Ha esetleg szerencsésebbek, vagy valamiben tehetségesebbek, akkor se úgy lásd őket, hogy na bakker, Ő SOKKAL JOBB NÁLAM.

Ne hasonlítgasd magad másokhoz, és pláne ne meséld be magadnak, hogy a többiek jobbak, szebbek, ügyesebbek, tökéletesebbek nálad.

Meg kell találnod önmagadat, a pörgés meg az életvidámság jó dolog, csak kevés. Nem vagy tisztában az értékeiddel, a "pozitív" oldalad csak egy kompenzálás, de nem a valódi éned.

Rengeteg önbizalom van benned, mégis egy mondattal el lehet bizonytalanítani. Ezen kell dolgoznod. Még nagyon fiatal vagy, úgyhogy bőven van időd. :)

#1-es vagyok. Szóra sem érdemes, szívesen segítek.:)

És hogy válaszoljak a kérdésedre azt hiszem még nem teljesen, nem egyik napról a másikra változik meg az ember gondolkodásmódja hanem lépésrõl lépésre alakítja, alig 1-2 éve keztem el "kigyógyítani" magam és ez a folyamat még mindig tart, de szerintem nagyon jól haladok. Már csak egy nagyobb tömeg elõtt szereplésnél jön elõ belõlem ez a szorongás meg hogy ki mit gondol rólam, de ezen is dolgozok már.:)

Csak hinni kell benne hogy sikerülni fog és hamar túl leszel rajta, sok sikert.:)

És tényleg az a legfontosabb lépés hogy ismerd meg önmagad, legyél tisztában az erõsségeiddel és gyengeségeiddel is, hogy ezeket megfelelõ helyzetekben tud majd használni.

" Amikor 7-8 évesen bekerültem az iskolába, az ottani közeg, idegen helyzetek tettek szorongóvá."

Frászt! Ne másban keress bűnbakot!

"Meg kellett felelni az elvárásoknak, jól teljesíteni, és ez bennem szorongást váltott ki."

Igen, ez már jobban hangzik. Ez a helyes út. Felismerni, hogy a probléma nem környezetedben, hanem benned van. Vagyis voltaképpen nem is létezik, csak te generálod magadnak.

De nyugi, mindenki átesik ezen, ez a tinikor sajátja. Igaz nem mindenkit gyötör meg egyformán, mint ahogy a fogzás sem, pedig azon is átesett mindenki. De 19 éves vagy, már kifelé gyalogolsz belőle.