Mit tehetnék hogy ne legyek lelki roncs?

19 éves lány vagyok. A gyerekkorom tele volt fájdalommal mind az anyám felől, mind a többi gyerek felől. Súlyosan

bántalmaztak lelkileg és nemegyszer fizikailag is. Majd 15 évesen rámtalált a szerelem, ami hatalmas csalódással és fájdalommal ért véget majdnem egy év után. Főleg anyámék miatt hagyott el mert megkeserítették a kapcsolatunkat, másrészt túl fiatal voltam hozzá (ő 19 volt). Nem tudok a szüleimnek megbocsátani mert egy idegroncsot csináltak belőlem. Próbáltam keresni a szeretetet sok emberrel, majd rátaláltam az öccsére, akivel most is együtt vagyok. Az öccsét is szeretem, hiszen már ő a családom, mert rajtuk kívül mást nem tudtam életemben csak felszínesen megkedvelni. De a régi szerelem azóta is ugyanolyan intenzitással tart az én részemről, bár azt is érzem, hogy még ő is szeret, pedig neki már családja van. Teljesen elzárkóztam a külvilágtól és nem tudok tenni semmilyen lépést, teljesen tönkre vagyok és muszáj valami megoldást találnom kell mert meg fogok őrülni. Miután meg akartam halni felkerestem egy pszichológust egy keveset segített talpra állni de igazán csak az tart életben hogy érzem, még lehetek valamikor a szerelmemmel. Próbáltam ki gyógyszereket de nem akarok függni tőlük, csak ritkán veszek be belőlük. A dühkitöréseim már a teljes csendességre váltottak át. Egyszerűen nem akar kijönni órákig szó a számon és megmozdulni se bírok. Már régóta nem lehet őszinte mosolyt csalni az arcomra. Folyton bűntudat nyomaszt meg megmagyarázhatatlan rettenetes nyomás nehezedik a mellkasomra a lelki fájdalomtól. Minden percem a túlélésről szól de nem tudom meddig fog sikerülni. Senkire se számíthatok és örülnék ha valakivel tudnék kialakítani privát emailezős kapcsolatot.