Lehet nem érdekli a családomat, hogy beteg vagyok?

Nagyon sajnalom, hogy ilyen fiatalon elert teged ez a betegseg.

Nem szeretnelek elkeseriteni, megremiteni nem azert irom a kovetkezo sorokat neked csak sajnos ket hete temettunk el valakit aki ebben halt meg, es valoszinuleg hamarosan megint igy lesz egy masik csalad taggal is....

lenyeg a lenyeg, ha koran eszleltek akkor mutettel ellehet huzni par evig ezt a folyamatot, ha nagyon eros vagy es az orvosok is nagyon korultekintoek valamint a daganat is joindulatu/olyan helyen van akkor akar tobb tiz evig is... DE sosem lehet tudni a daganatok nagyon sunyik tudnak lenni, ahogy a daganat no ugy nyom el dolgokat az agyban a csaladod sosem tudhatja mennyi idot tolthet meg el veled , fontos lenne hogy kozos emlekeket gyujtsetek, kommunikaljatok.... nem tudom mennyire vagy jo allapotban de egy agydaganatos embert nem feltetlen kene magara hagyni, osszeeshet vagy rosszul lehet ha nem idoben jon a segitseg akkor az allapota romlik vagy megnagyobb baj lehet.

Neked magadnak is nehez lehet ezt lelkileg feldolgozni, igy meginkabb tamogatni kene teged, elterelni a figyelmed.

Lehet a csaladod meg nem igazan fogta fel, milyen komoly dologrol van szo, vagy azert nem mernek sokat kommunikalni veled mert felnek, hogy csak elsirnak magukat es nem akarjak, hogy oket rossz allapotban lasd.

Ez biztos nagyon nehez most nekik is, de probald oket ravezetni arra hogy tobb egyutt toltott idot igenyelnel most. Fontos a kommunikacio...

Hidd el, hogy érdekli őket és nagyon aggódnak érted. Sajnos ilyen esetben, ha féltünk valakit és tudjuk, hogy az állapota annyira megfoghatatlan, hogy az orvosok is nehezen tudnak vele mit kezdeni, akkor ez egy természetes reakció. Csak magukat védik ezzel a színlelt érdektelenséggel.

Ugyan nem a rokonságomban, de egy általam vezetett ifjúsági csoportban volt egy ismerősöm, akinél megállapították, hogy agydaganatos. Mondanom sem kell, hogy titokban mindennek utánanéztem: kezeléseknek, tüneteknek, műtéteknek, de vele valahogy nem ment a kommunikáció. Nehéz volt a szemébe nézni is... Pedig nagy aggódtam érte. Nem szép dolog, de engem nem lep meg, ha így reagálnak a hozzátartózóid. Bátorítalak, hogy beszélj velük erről; nekem is könnyebb most egy kicsit, hogy ezt leírhattam.

"Sosem panaszkodom, igazi minta beteg vagyok...

Mivel jelezhetném, hogy ne legyen olyan kellemetlen?...Hogy szükségem lenne arra, hogy néha meghallgassanak...vagy hasonló.

Néha legszívesebben sirnék..."

Ezek nagyon egymásnak ellent mondó dolgok! Egyáltalán nem "minta beteg", aki nem panaszkodik, ez ne tekintsd valamiféle elérendő célnak! Igenis fejezd ki az érzéseidet!

Illetve szerintem pont ez lehet az egyik lehetséges oka a fennálló helyzetnek, talán azt érzik rajtad, hogy te vagy, aki szeretné elkerülni a témát, az "érzelgősködést", és ezzel próbálnak úgymond a kedvedben járni, hogy ők is kerülik a témát, mivel úgy gondolják, te is kerülni szeretnéd azt, hogy esetleg elérzékenyülj előttük, vagy ilyesmi.

Egyébként a legjobb barátnőm pont agydaganat következtében hunyt el néhány évvel ez előtt :( Igazából hasonlóan is viselkedett, mint te, csak a családja másképp reagált rá - ha erőszakkal is, de kihúzták belőle, mi baja van. Igazából úgy gondolom, mindkét fajta hozzáállást a jószándék vezérli. Ez egy olyan helyzet, amibe az emberek ritkán kerülnek bele, nincsenek rá "bevett módszerek", nem tudják megkérdezni a szomszédasszonyt, hogy ő mit csinált, amikor a gyereke agydaganatos / súlyosan beteg lett. Nem olyan, mint amikor mondjuk az embernek az idős szülei lesznek betegek, az amolyan "szokványos" helyzet, szinte minden emberrel megtörténik, az ember számít rá élete során, hogy majd megtörténik egyszer (normatív krízisnek hívják). Ami a te családoddal történik, az úgynevezett akcidentális krízis, amivel önerőből nagyon nehéz megküzdeni, szakszerű segítség nélkül rengeteg elhárító mechanizmust indít be az emberekben. Esetedben lehetséges, hogy a saját érzéseik védelmében kerülik a témát, tudat alatt, de lehet akár tudatosság is lehet- amit ez esetben szintén miattad tesznek: tudják, hogy ha beletemetkeznének a rossz gondolataikba, akkor valami mély depresszióba esnének, kikészülnének, és esetleg nem akarják, hogy te azt lásd, hogy miattad szenvednek.

Sok oka lehet. Összességében azt szeretném neked mondani, hogy nyugodtan "panaszkodj" és nyugodtan sírj, előttük is! Ezt az "igazi minta beteg"-dolgot pedig felejtsd el örökre!

Kitartást és jobbulást kívánok neked!