Haszontalan érzem magam, nem érzem, hogy haszna lenne belőlem bárkinek is. Hogy tudnám legyűrni ezt az érzést?

Mióta abbahagytam az iskolát (levizsgáztam), abbamaradt az optimizmusom.

Azelőtt azt hittem, sikerül majd elhelyezkednem, mert tényleg nem rossz szakmáról van szó. Pozítivan álltam az egész munkakereséshez. Kaptam is álláslehetőségeket, mindegyik átverés volt. A többi helyre pedig fel sem vesznek, mert nem vagyok valaki rokona. Két évig szenvedtem (kihívás volt számomra már az is, hogy ezt a szakmát választottam) és semmit sem értem el. Tudom, hogy a tudást nem veszik el. De így hol használjam fel?

Három évvel ezelőtt ki akartam menni végleg Ausztriába, akkor a nyelvtudásom teljesen a toppon volt. Már sokat felejtettem. De mindig úgy voltam vele, ha nem jönnek össze a dolgaim irány Ausztria. Nekem mindig is egy "kis álom" volt. Néhány napja körbetelefonáltam Ausztriában. Nem elég a nyelvtudásom, nem jeleznek vissza, egyszóval semmi.

A párom is bennem látta az esélyt, csalódott bennem, látszik rajta.

Annyira haszna vehetetlennek érzem magam, tehernek, akit a szeretteimnek el kell viselnie.

Az utóbbi pár hétben ez az érzés van bennem, napi minimum tízszer megnézem az e-mailjeim, az álláshirdetéseket. És, ahogy újból és újból semmi, mégjobban összetörök.

Hogy keressek más célokat, mikor ezek voltak az álmaim? Hogy nyerjek vissza egy kis optimizmust? Kifogytam minden ötletből. Úgy érzem nincs energiám.

Hogy gyűrhetném le ezt az érzést?

Mások szerint ez az érzés természetes, minden embernél.

20/L.