Hogyan dolgozzam fel, hogy ne őrüljek bele?

Sajnos borderline személyiségzavarom volt, amikor együtt voltunk összvissz 2 évig a barátommal. Emiatt rengeteg szenvedést okoztam neki, kiszolgáltatott voltam, és már csak sajnálatból tartotta fenn a látszatkapcsolatot, hogy ne kerüljek még nagyobb bajba, mert ő volt az egyetlen támaszom, akire számíthattam. Mehettem volna a híd alá. Amikor egzisztenciális rendbejöttek a dolgok, szakított is velem. De szerencsére járok terápiára és sokkal jobban vagyok, a szakítást feldolgoztam, csillapodott, mert úgy voltam vele, hogy ő is rengeteget bántott, amit nem is érdemeltem meg, mert már nem bírt elviselni, de mégis együtt laktunk, mert fájt volna neki, ha az utcára kerülök.

Nagyon rossz visszaemlékezni, már jól voltam és pár napja viszont ez az egész lecsapódott, hogy valóban, hogyan viselkedtem, hogy én egyszer ilyen ember voltam! Hányingerem van saját magamtól, attól hogy hagytam hogy megundorodjanak tőlem, és kiszolgáltatott legyek. Nincs rosszabb érzés annál, amikor megutál az az ember, akivel egyszer a világon a legjobban szerettétek egymást. És mindezt a borderem miatt.

A terápia miatt 180 fokott változott az életem, van saját egzisztenciám, nem fenyeget a veszély, vannak normális kapcsolataim, jól vagyok. De depressziós epizódjaim vannak már 3 napja mert visszagondoltam, hogy hogyan bántam anno az exemmel, hogy milyen ember voltam. Nehéz elfogadni, hogy ez voltam, mert most már egy más ember vagyok (remélem). Szétszakad a szívem a sajnálattól, hogy egyszer ez volt a valóság, ezt tettem vele, ez lettem a szemében, egy értéktelen senki akitől csak meg kell szabadulni. Újra feltéptem a sebeket, és éjjel is vele álmodtam.

Nagyon, nagyon fáj!

Azt hittem elmúlik, próbáltam lefoglalni magam mindennel, de nem tudom kiverni a fejemből hogy egy hányinger ember voltam.