Lábsérülés utáni pánikbetegséget hogyan küzdjem le?

Történt egy térdficamom, ami után kaptam egy térdrögzítőt és 2-2,5 hét aktív fekvésre, pihentetésre (jegelés, polcolás) utasítottak. Betartottam mindent, csak a lakáson belül közlekedtem a fürdőszoba, konyha és az ágy között. Beszereztem egy könyökmankót is, amivel könnyebbnek találtam a mozgást, hogy tényleg kevésbé terheljem a rossz lábamat.

Megyek néhány nap múlva gyógytornára, 2 hétig mindennap. Ezért is a napokban kezdtem magam hozzászoktatni a “való élethez”, hiszen ennyi fekvés után biztosan el fogok fáradni, ha neki indulok az sztk-nak.

A házunk mellett teljesen autómentes, egyenes, tiszta sétáló járdán tudok gyakorolni, semmi úgymond ijesztő vagy váratlan közlekedési helyzet nem adódik itt, úton se kell átmenni, és messzire se kell menni a lakástól, illetve sosem egyedül megyek. De mégis hirtelen bepánikolok, ha olyan helyen megyünk, ahol nincs mondjuk egy fal vagy pad vagy bármi és erősen kapaszkodom a páromba, másik oldalamon a mankó. Ha elenged, és csak egyetlen lépésre megy tőlem, már elkezdek hirtelen szédülni, remegni és azt hiszem ott menten összeesek és persze ekkor a térdem is bizonytalanná válik és elkezdek félni az újbóli ficam lehetősége miatt is (hiába van rajtam a térdrögzítő).

Próbáltam tegnap a házban egy nagyobb üres térben ugyanezt, hogy egyedül mennék, mankóval, egy párszor el is mentem faltól falig és nagyon örültem, hogy menni fog a gyógyulás, erre hirtelen egyszer csak megint belém vágott a pánik, szédülni kezdtem, és félni, hogy össze fogok esni. Pedig nem is a tér közepén voltam.. Párom pár lépés távolságból figyelt rám végig és ugrott is, amikor látta, hogy rosszul lettem. És annyira megijedtem, hogy 1 óráig remegtem ágyban fekve is, és ma nem tudom merjek-e gyakorolni, de muszáj lenne visszaszoknom. De mi van, ha tényleg elesek?! Hogy a fenébe küzdjem le ezeket a dolgokat??

Az igazság az, hogy nem első alkalom az életemben, hogy ficamom volt és már párszor le kellett küzdenem hasonló pánikrohamokat az életemben ficamok utáni gyógyulás során, de az lófitty volt ehhez képest. Pár nap-1 hét után éltem is az életemet mindig. Ennyit nem is feküdtem, meg nem voltam itthon “bezárva” sose… és térdrögzítőm illetve mankóm se volt. És most így úgymond könnyített helyzetben még nagyobb pánikrohamaim vannak és érzem, hogy mindez irreális és ezért is félek nagyon, hogy ebből hogyan tudok kigyógyulni és élni újra az életemet? Nagyon mozgalmas életem van egyébként: munka, háztartás, utazások, rokon-barátlátogatások, koncertekre járok, sokszor tök egyedül járom a világot… most meg a lakásból nem merek kimozdulni… Ezért is vagyok nagyon belebetegedve a mostani helyzetembe….

Szerencsémre talán lesz műtétem is idén, és végleg megszűnik a térdficamosságom remélhetőleg. De az még odébb van.

Amúgy elvileg szalagprobléma és amióta ezt megtudtam, tényleg betegesen rettegek az újabb ficamtól. Ez se segít pszichésen. De szeretnék meggyógyulni, mert tisztában vagyok vele, hogy inkább irreálisak a félelmeim, mint jogosak és ugyan visszafogottabban, de tudnám élni az életemet, lábamat kímélve és vigyázva rá.

Volt már valaki hasonló helyzetben? Mi a jó terápia erre? Ha lehet, nem szívesen szednék semmiféle gyógyszert, ezért is szeretném magamtól megoldani, mert gondolom biztosan begyógyszereznének, ha pszichológushoz fordulnék. Vagy nem? De mondjuk nincs időm heteket se várni rendelésekre. Úgyhogy csak az önterápia jöhet szóba egyelőre. Ebben kérnék tanácsot első sorban olyanoktól, akik már átéltek ilyet, vagy tapasztaltak családon belül.

Bántó kommentektől kíméljetek, mert így is van elég bajom. :(

Nagyon szépen köszönöm előre is.

34/N