SOS! Mit tegyek, ha bulémiás a legjobb barátnőm?

Nagyon sajnálom. Téged is és a barátnődet is. És pontosan tudom, min mész keresztül. Mi 4-en voltunk barátnők, egyikünk nagyapja halála után hánytatással vezette le a feszültségét. Rászokott, aztán már edzett is mellé és nem is evett szinte (hát, amúgy sem maradt volna meg benne...). Először nem tudtuk. Nem látszott rajta nagyon. Nekem mondta el először, de akkor már hónapok óta csinálta. Mellette nem tudott aludni, paranoiás lett. Nehéz időszakon ment keresztül, az biztos. Mi hárman meg órákat vitáztunk arról, hogy szóljunk-e, és ha igen, kinek. Kényes dolog ez, aki nem élte át, nem tudja beleélni magát. Rettegtünk, hogy ha segítséget kérünk, elveszítjük a bizalmát, úgy érzi majd, hogy eláruljuk, stb. Viszont, ha nem szólunk, akkor meg a lelkünkön szárad, hogy szép lassan konkrétan elfogy a csaj, megöli magát.

Viszonylag szerencsésen megúsztuk mindannyian. Nem szóltunk, de nem is néztük tétlenül. Egyikünk "megfenyegette", hogy elmondja valakinek, ha úgy látja, hogy durvább következmények lesznek. Én pedig - amúgy is szókimondó vagyok - megfogalmaztam egy csípősebb hangvételű monológot. Aztán mégegyet és mégegyet. Sokat beszélgettünk, próbáltuk észhez téríteni. Valamelyik hosszabb dumám jól betalált, kinyílt a szeme és leszokott róla. Persze, nem ment csettintésre, de egyre kevesebbet hánytatta magát, már eszik is. Továbbra is edz, az megmaradt neki, de önmagában az nem káros. Eszik és alszik nagyjából rendesen. Végre megtalálta kicsit magát, boldog.

Ennyi a mi sztorink. Remélem segítettem. Nyugodtan írhatsz, ha gondolod.

Egyébként a barátnőm is 13 éves volt akkor.