Tudtok mondani olyen érvet amely Isten léteze ellen szól?

#29 a sötétség belőled árad, egy kreatív, absztrahálni képtelen agyad van, igaz ez előttem íróra is.

Mielőtt nekem kiselőadásokat mormolnál a hülye einsteini gondolatvilágoddal, azelőtt olvasd el a

[link]

link tartalmát az axiómáról, hogy mi az egyáltalán. És szállj le a magas lóról, mert nagyot esel.

Gondold magad végtelenül okosnak és bölcsnek. Papírszagú a tudásod, ha esetleg jártál volna valamilyen felsőoktatási intézménybe tanulni, akkor te csak magoltad az anyagot, semmi önálló gondolatod nincs.

Az úrültnek tartást én egy lehetőségnek tartottam, hogy azok a hülyék, akik képtelenek önálló gondolatokra, azoknak őrült az, aki önálló gondolatokat is képes mondani.

Ez rád is igaz #29, mert valószínűleg a gyerekem lehetnél. A stupiditás nálad életkortól független, születési rendellenesség, ne is harcolj ellene.

Hát járjátok csak a jól kitaposott materialista agyatokkal az egymilliópicikrisztus tantárgyból tanultak zsenialitásának útját. Építsétek azt a cócializmussal együtt, ahogyan nagy tanítótok mondta vala széles e hazában.

Adios!

Már-ki

Ne siettesd azt,ami úgyis eljön, mindegy hogy van isten vagy nincs. Ne reagálj a többiek piszkálásaira, vagy ha igen, ne azt lássák rajtad hogy fáj neked. Annál jobban csinálják.

Azt hogy elfogadjuk magunkat, az nehéz ügy, kinek milyen gyorsan megy. Most 16 vagy, millió dolog alakul át benned, érthető hogy szétcsúszva érzed magad.

Bármilyen nehéz, ha már úgyis ennyire rosszul érzed magad, sportolj valamit reggelente, vagy délután. Ha nem vagy kövér, menj el úszni. Ha igen, attól függ lány vagy-e vagy fiú, sulyzózzál, tornázzál, a lényeg hogy olyat csinálj amit nem unsz meg és elfáraszt. Jót fog tenni hidd el.

Mások haláláért nem te vagy a felelős, mindegy hogy isten-e vagy nem. Ezzel ne bántsd magad.

Legalább tégy próbát magadon, hidd el lassan, nem gyorsan, de egyre jobban fogod érezni magad.

Írj ha még gond lesz.

Már-ki

> Ha lenne Isten, nem adna mondjuk 4-12 éves gyereknek rákot.

Az a gond, hogy nehéz megfogni a mi szűk perspektívánkból és a „mi lett volna, ha” ismeretének hiányában, hogy mit jelent az abszolút jó. Lehet az a gyerek azért kapott rákot, mert ha nem kapott volna, akkor felnőtt korára kiirtotta volna a fél emberiséget. Lehet minden ilyen rákban meghalt gyermek ilyen lett volna. Abszurd ez a felvetés? Nyilván annak érezzük. De cáfolható? Nem. Ha nem cáfolható, akkor viszont potenciálisan lehetséges.

> Lehet hogy híresek,szépek, vagy valamiben tehetségesek lettek volna,de nekik az Isten rákot adott.

És igen, az is pont ennyire abszurd, hogy minden ilyen gyerek tehetséges, híres és szép lett volna. De ez sem cáfolható. Megint nem vagyunk birtokában a „mi lett volna, ha” tudásának. De ez sem feltétlenül Isten létezését vonja kétségbe, hanem Isten jóságát, vagy azt, hogy Isten a teremtést követően nem hagyta-e magára az emberiséget, hogy menjen a maga útján.

Az is érdekes kérdés, hogy létezik-e jó rossz nélkül. Azt, hogy egy 4-12 éves gyerek egészséges, az annak a tükrében jó, hogy nem minden 4-12 éves gyerek az.

Megint más oldalról lehet, hogy kell az a trauma a szülőnek, vagy a társadalomnak, ami aztán elindít olyan folyamatokat, amik jobbá teszik a világunkat. A testvérem pl. autista. Volt egy szülőpár, akinek szintén autista gyermekük született. Mivel nem voltak meggyőződve, hogy a haláluk után a gyermekük megfelelő körülmények közé kerül majd (mondjuk egy állami intézményben), így minden erejüket, pénzüket egy otthon felépítésére fordították, amiben 12 sérült gyerek, illetve felnőtt kap fedelet, ételt, minőségi foglalkozást, munkalehetőséget stb… És ez nyilván segít annak a 11 autistának – így a testvéremnek –, illetve a szüleinek is. Persze ha ők sem lettek volna autisták, nyilván nem lenne erre szükség. De ennek az egész autista otthonnak vannak extra következményei. A közösség, ami létrejött ezáltal, az az értékteremtés, ami nem született volna meg, ha történetesen ez a 12 autista nem autistának születik. Az apuka anyukával így teremtett egy otthont, annak minden tapasztalatával. Együtt maradtak szeretetben. Ha a gyermekük nem lett volna autista, a fene se tudja mi történt volna. Lehet a szülők elválnak 5 évvel később. Lehet, hogy apuka alkoholista lett volna. De valahol a szülők lehet, hogy kevesebbek lettek volna, mint így. Tehát lehet, hogy az, hogy ők egy fél élet munkájával és lemondásaival végrehajtottak egy nemes tettet, azzal lett jobb a világ, amihez viszont kellett az, hogy a gyermekük autistának szülessen.

(Nota bene nekem az, hogy a testvérem autista természetes volt, és most is az. Én ebben nőttem fel. Viszont így felnőtt fejjel érzem azt, hogy én ebből mennyit tanultam. Megtanultam empatikusabb lenni, megtanultam türelmesebb lenni, megtanultam felelős lenni másokért, megtanultam másokért lemondani dolgokról, de nem kényszerként, valami keserűséggel a szájam sarkában, hanem önként, és örömmel vállalva a lemondást.)

De ahogy írtam, ezek még mind nem feltétlenül cáfolatok Isten létezésére, hanem maximum az Istenről ás a világról, ezek viszonyáról alkotott értékítéletünkről mond el bármit is. Attól, hogy a világ igazságtalannak tűnik, attól még nem biztos, hogy nem létezik Isten. Az is lehet, hogy mi látjuk rosszul, hogy mi jó és mi rossz. Az is lehet, hogy mi jól látjuk, hogy mi jó és mi rossz, de Isten nem feltétlenül jó. Vagy Isten is jó, csak tehetetlen abban, hogy megakadályozza, hogy rossz dolgok történjenek. Meg még számtalan feloldása van ennek a képletnek.

~ ~ ~

> Mai napig nagyon reménykedem abban hogy minél fiatalabban halok meg.

Fiatal vagy. Lázadó, a helyét kereső fiatal, aki már kellően önállóan gondolkodik, hogy kritikus legyen a világ dolgaival, de még nem kellően felnőtt, hogy elrendezte volna a világ dolgait magában. Nyilván ez egy ilyen kor, és természetes, hogy így viszonyulsz a világhoz. Én is átestem ezen. Anno vezettem egy blogot, és anno eléggé reménytelenek éreztem a helyzetemet. Ott és akkor kaptam egy kommentet. Csak ennyit: „Minden másképp lett végül.”. Akkor valamiért megragadt a fejemben. Ma már látom az értelmét. Tényleg minden másképp lett végül. Akkor és ott felnőttnek gondoltam magam, akinek a céljai, kínjai, örömei már fixek. Nem azok. Eltelt 20 év, és teljesen mások a céljaim, a kínjaim, az örömeim is, és az akkori reménytelenségeimre, fájdalmaimra úgy tekintek így most, mint ahogy egy 20 éves tekint az óvodás kori önmagára, mikor súlyos tramua volt, hogy valaki elvette a homokozó lapátját, vagy ha anyuka nem vette meg a csokit a boltban. A 20 éves számára az óvodás problémái bagatell semmiségnek tűnnek. Ugyanilyen semmiségnek tűnnek egy 40 évesnek egy 20 éves – bele értve a 20 éves önmagát is – világfájdalmai, reményvesztettsége.

Viszont az is ijesztően groteszk lenne, hogy egy óvodás úgy viszonyulna a világhoz, úgy érezne, mint egy 20 éves. Ezt senki nem várja el tőle. Ő egy kisgyerek, legyen hát gyerekes, ez a helyes és természetes. Igen, legyen neki az a világfájdalma, hogy elvették a lapátját, és hogy nem kapta meg a csokit. Ugyanígy én sem gondolom azt, hogy a te világfájdalmad, kétséged ne lenne jogos, helyénvaló és súlyos, hiszen annak éled meg. Így hát én is csak annyit tudok mondani, anélkül, hogy elvárnám, hogy belásd: Minden másképp lesz végük…

> Ahogy a kedvenc filmemben mondta a főszereplő Joker:

> Remélem a halálomnak több értelme lesz mint azt életemnek valaha.

Épp a napokban néztem meg. És pont azon gondolkodtam el, hogy hány ember számára fog ez hibás példát adni, pusztán az önértékelés hibájából.

Vigyázat! SPOILER következik!

Joker mentális problémák sokaságával küzd. Meg akarna gyógyulni, jobban akar lenni, de nem tud. És nem hogy nem tud, de elveszti azt a lehetőséget is, ami valami halvány reményt adott, kiutat jelentett volna. Elveszítette a pszichológust, aki bár nem tartotta számon az ő személyét, de legalább, ha nem is minőségi időt, de időt szakított rá. Nincs semmiféle anyagi egzisztenciája, egy koszfészekben él az anyjával. De még az anyját is elveszíti olyan értelemben, hogy kiderül, nem is az igazi anyja, sőt valószínű az ő mentális problémáinak egy részét is attól kapta, akit az anyjának hitt, akit szeretett. Elveszíti a munkáját is. Márpedig bár a film nem mondja ki, valószínű nem válogathat munkák közül, valószínű nincs szakképesítése, pláne diplomája, vagy bármiben is szakmai tapasztalata, tudása. Bár az a munka is, amit elveszített a legalja munka volt, a kollégái sem emberként tekintettek rá, nem tartották különösen számon. A három ember lelövésével törvényen kívülivé válik. Az álmait letörik, sőt nem csak letörik, hanem kifordítják, gúny és nevetség tárgyává teszik a legnagyobb nyilvánosság előtt. (Nota bene nem véletlen, hogy ő valójában nem jó humorista akar lenni, hanem elismert humorista. Ő valójában inkább szeretetre, elismerésre vágyik, amit a közvetlen környezetétől nem kapott meg, és ezt vetíti ki a hírnévre, elismertségre, ami eleve korunk egy betegsége.)

Joker tényleg eljut addig, hogy szinte nincs mit veszítenie. Legalábbis a film ezt sugallja, mert azért a két lába még megvan, bár a két lábának elveszítése sokkal rosszabb helyzetbe már nem hozná. Illetve Joker egy olyan emberré vált, aki ha eltűnne, igazából nem hiányozna senkinek, sőt lehet fel sem tűnne senkinek. És mikor leírta az általad idézett mondatot, akkor még mindig volt értelme a létezésének, ez a mondat csak a film végére vált valósággá.

Tehát vigyázz, ne azonosulj Jokerrel. Neked még rengeteg veszítenivalód van. Igen, lehet, hogy nem tartod magad szépnek. De sok olyan ismerősöm, akik tizenévesen gyönyörűek voltak, ma – így 20+n év elteltével – nem azok. Sok olyan ismerősöm, aki meg csúnyácska volt, ha szép nem is, de egy teljesen átlagos külsővel rendelkeznek ma. És az, hogy kinek van társa, családja, ki boldog, ki nem az, ki az, aki élvezettel éli az életét, és ki az, aki csak kallódik az életben (ami nem jelent feltétlenül szegénységet, csak céltalanságot), az semennyire nem függ össze azzal, hogy ki volt szép és ki nem.

Neked még ott van előtted az élet. Szerezhetsz egy szakképesítést. Szerezhetsz egy diplomát. Lehet egy jól fizető állod. Lehetnek új barátaid, akik tényleg barátok. Lehet, hogy most nem látod, miben vagy tehetséges, lehet nem is vagy semmiben igazán tehetséges, de a tehetséget egész jól ki lehet váltani tudással, tapasztalattal. Én pl. nem vagyok különösebben tehetséges sakkozó – tudom, mert látok olyat, aki az –, de sokat sakkoztam, sokat tanultam is belőle, sokat fejlődtem benne, és nagyon szeretek sakkozni. Lehet később egy szerető társad, majd gyermekeid (ami még ma nyilván nem egy cél, de majd lesz az). Lehetsz nagyon sok jónak és szépnek részese. Ezek potenciálisan előtted vannak, és ez egy erős potencia, nem példa nélküli ez a felfestett életút, még csak nem is ritka. Ráadásul ezek a lehetőségek nem csak úgy jönnek, hanem azon múlik, hogy jönnek-e, hogy mit teszel értük.

Pl. van interneted, nyilván van rá pénz. Van eszközöd is, amivel internetezel, egy számítógép, vagy egy mobiltelefon, de jó eséllyel mindkettő. Nem kell azért éhesen lefeküdnöd, mert nincs pénz ételre. Nem kell vacogva lefeküdnöd, mert nincs pénzt fűtésre. Lehet, hogy ezek túl minimálisnak tűnnek, de a felnőtté válásban igazából azt kell megérteni, hogy neked „alanyi jogon” semmi nem „jár”. Nem jár neked étel, se fedél, se ágy, se pénz, se siker, se hírnév. Neked annyi jár, amennyi egy hajléktalannak jár, ha többre vágysz, akkor bizony azért meg kell dolgoznod. Ehhez képest te nagyon sok dolgot kapsz, amiért még nem te dolgoztál meg és ez jól is van így, de pont emiatt objektíven nézve semmi okod a panaszra.

Te nem Joker vagy. Te sok szempontból közelebb állsz Gotham City gazdagjaihoz, mint Jokerhez. Jokerrel azonosulnod nem megalapozott, hanem egy igencsak hamis és üres póz. (Tudom, hogy ez bántó és sértő, de objektíven ez az igazság. Tudom, mert én is tetszelegtem ebben a pózban, és tudom, hogy az is üres és hamis póz volt.)

Nagy mese, de a főhőse te vagy. És amit most írok, semmi vallásosság nincs benne, én sem vagyok az. Az a te mesédben a legszebb hogy van édesanyád, kutyáid, barátod, akik a saját viszonylatukban veled szeretnek vagy kedvelnek téged, mint ahogyan te is viszont őket.

Mindenkinek hiányzik a szeretet, a biztonság. Még a legelvetemültebb aljadékoknak is, csak ők ügy gondolják meg lehet ezt szerezni, ők önmagukat szeretik csak.

Minden ember ugyanezzel küszködik, de vannak sokan, akik visszanyomják a tudatalattijukba, próbálnak nem gondolni rá, beletemetkeznek munkába, sportba, élvezetekbe, függőségekbe, szinte minden ember ezt teszi. Az emberi test, a DNS embert alkotta szerkezete tökéletlen, megöregszik, meghal. Az itt töltött idő teli van szörnyűségekkel, és kevés jóval.

Próbálj annak örülni, amid van.

És akármilyen ronda vagy, vagy annak gondolod magad, lehet olyan lány és van is akinek te jössz be.

Egyetemi városokban éltem, közöm is volt az egyetemhez diákként is, és mondhatom neked, láttam én olyan csúnya embereket, köztük némelyikőjükkel - akár férfi, akár nő - nagyon jó szellemi kapcsolatba kerültünk, közeli haverok lettünk, és egy idő után mindegyikük megtalálta a párját.

Mindig arra gondolj, ha már semmi se jó, akkor veszíteni valód sincs, akkor meg belefér egy próba. Önmagad próbája.

Amit korábban is írtam, próbáld ki.

Már-ki

Isten létezése ellen nem tudok megdönthetetlen érvet mondani. (Évekig ateista voltam)

Mindenre van magyarázat, maximum szét kell nézni a vallások között.

Például a már jól ismert "Ha van Isten, miért engedi a szenvedést és gonoszságot?" kérdés elég ütősnek tűnik. Kereszténység nekem erre nem adott választ.

Viszont keletebbre ha megyünk, ott a karma törvénye, ami máris igazságosabbá teszi a világot :) egy szó mint száz: nincs megdönthetetlen érv Isten ellen.