Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Szerintetek folytassam az...

Szerintetek folytassam az írást, vagy inkább hagyjak fel vele?

Figyelt kérdés

Körülbelül két éve fogalmazódott bennem meg, hogy szeretnék írni, azóta nagyban gyakorolok, viszont úgy érzem, hogy minden hiába, a szüleim hülyeségnek gondolják, nem támogatnak benne, a testvéreim dettó. Kaphatnék véleményt az alábbi szövegre? Nagyon megköszönném! :c



Az éjszakai nagyvihar után a kastély lakói nagy nehezen hunyták le szemeiket, néhányuk még így is forgolódott ágyukban. Az erős szél néhol mindig besüvített pár helyen, ami borzongást váltott ki az ott lévőkből. Már évek óta nem volt ekkora vihar, csoda, hogy nem történt haláleset, legalábbis minden erre utalt. Néhány ember így is megsérült, viszont szerencsére nem súlyosan.


A vár falai között egy rejtett szobácskában egy kisfiú szipogott takarója alatt bújkálva. Szemét dörzsölgetve akarta eltűntetni kicsorduló könnyeit, amelyek folyamatosan folytak le puha arcán. Rettentően megijedt, mivel életében nem találkozott ekkora természeti katasztrófával. Arra lett figyelmes, hogy valaki halkan benyitott a kis szobába, ahol ő is tartózkodott. Óvatosan kilesett a takaró mögül, hogy mégis ki lehet az, aki bement hozzá, viszont megnyugodott, mikor meglátta rég nem látott édesanyját.


- Anyám! Te hogy kerülsz ide? Apám azt mondta, valamilyen hosszú útra indultál! Hát visszatértél? - a harmincas évei végén járó nő elérzékenyült fia egyetlen szavára. Anya.. Milyen régen is hallotta már tőle ezt a szót..


- Igen, Kis csillagom, itt vagyok! Hallottam, ahogyan sírtál! Mi bánt? - ült le gyermeke mellé az ágyra.


- Vihar volt, és nagyon megijedtem. Azt hittem ide is be fog jutni. - mesélte a másik személynek, aki egy fájdalmas mosoly kíséretében ölelte magához szeretett kisfiát. Arcát simogatva énekelni kezdte neki a régi altatóját, amit mindig is imádott.



2020. aug. 11. 16:26
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Olvass sokat, anélkül nem fogsz fejlődni. Mert van mit.
2020. aug. 11. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Amm.. rengeteget olvasok nap, mint nap.
2020. aug. 11. 17:23
 3/12 anonim ***** válasza:
17%

Szerintem egész jó. Bár ez a hallottam ahogy sirtal mondat vegere inkabb pontot tennek.

Nem felkialtojelet.

De lehet csak enem zavarXD

2020. aug. 11. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
32%
Engem* sorry
2020. aug. 11. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Ha örömet okoz és szívesen csinálod, ne hagyj fel vele! Nyilván mindig lesz mit fejlődni, és úgy nehéz, ha a családod egyáltalán nem támogat, de ne hagyd magad eltántorítani, ha ezzel valóban céljaid vannak vagy akár csak hobbi szinten csinálnád.


Ennek ellenére ez a szöveg szerintem sem jó, még nyelvhelyességileg sem, hány éves vagy? Mert 14 alatt elmegy, de egyébként ezen is dolgoznod kéne, vannak erre kreatív írás tanfolyamok, szakkörök, táborok, íróközösségek, sajna sosem írtam, szóval nem értek hozzá, de ha lenne egy közösséged, ahonnan visszajelzést és motivációt is kapsz, az szerintem sokat segítene. Vagy mutasd meg az írásaid a magyartanárodnak, ha olyan, biztos szívesen segít és ad építő kritikát, de ennél hosszabb és kiforrottabb dolgokat mutass neki szerintem (nyilván nem kell regényt írni egyből).

2020. aug. 11. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
32%

Ez egy fos...


A vihar nem természeti katasztrófa... Vihartól haláleset? Egy alvó kastélyban???

Hova süvített be a szél? Nem aludni próbáltak az ágyukban? Nem volt ablak, hogy besüvítsen a szél? Mikor is játszódik ez?

Megsérültek a viharban... Rájuk esett egy cserép, vagy mi?

Most vár, vagy kastély? Miért rejtett az a szoba? Mellesleg miért kell bercézgetni egy szobát? Szóval az egy lyuk?


Szipogott? Most szipogott vagy sírt? Asszem ezeket hívják képzavarnak...

Süvöltött a szél és bőgött is de a "halk benyitást" meghallotta...

Takaró mögül... Nem alól?

Elérzékenyült egyetlen szavára? Melyikre? Mondott vagy négy mondatot....

Honnan a rákból hallotta hogy sírt amikor a szoba ajtó csukva volt? Ott állt előtte és várta hátha hall valamit?

"mesélte a másik személynek" .... pfffff


Öklendezés stop... Ez értelmetlen marhaság, közhelyes, geil bájolgással, amitől az egész olyan kényszeredett, és mesterkélt lett, és egy marhaság. Egyáltalán tudod h miről akartál írni?


Szerintem fejezd be! El se kellett volna kezdeni...

2020. aug. 12. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%

Uh ez kicsit durva lett😂az utolso


Szerintem probald fejleszteni magadat, gondolkozz el, hogy ertelmes e az a mondat, probald elkepzelni jobban, amit leirsz.


Tedd fel magadnak azokat a kerdeseket, amiket az utolso irt es ird at szoveget, hatha raerzel a dologra.

2020. aug. 12. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
61%

Az a baj, hogy sok a rossz szóhasználat, néha nem oda illő kifejezéseket használsz, nem érzed át eléggé a helyzetet, ezért kicsit idegen légkört teremtesz.

Nem akarlak megbántani, csak tárgyilagos akarok lenni, hogy lásd, mik a hibák.

Mondatonként leírom, hogy melyikben mi a gond:



„Az éjszakai nagyvihar után a kastély lakói nagy nehezen hunyták le szemeiket, néhányuk még így is forgolódott ágyukban.”

Egy mondatban nem kell két ’nagy’, és nagy vihar, külön. A forgolódás elhagyható, mert a rövidebb mondat hatásosabb. Egyébként az a rész úgy helyes, hogy: néhányuk még így is forgolódott ágyában.

Tehát: A nagy, éjszakai vihar után a kastély lakói nehezen hunyták le szemüket.


„Az erős szél néhol mindig besüvített pár helyen, ami borzongást váltott ki az ott lévőkből.”

Néhol mindig – ez így zavaros. Az ott lévőkből - olyan, mintha az ott lévők pont azon a helyen lennének, ahol besüvített a szél. Ha már süvít, akkor biztos, hogy erős, úgyhogy az erős szó felesleges.

Tehát: A néhol besüvítő szél mindenkiből borzongást váltott ki.


„Már évek óta nem volt ekkora vihar, csoda, hogy nem történt haláleset, legalábbis minden erre utalt.”

Ha nem történt haláleset, akkor erre mi utalt? Vagy mire utalt minden? Ez nagyon ellentmondásos. Ez akkor lenne helyénvaló, ha történt volna haláleset.

„Néhány ember így is megsérült, viszont szerencsére nem súlyosan.” Összevonható a tartalma az előző mondattal.

Tehát: Már évek óta nem volt ekkora vihar, s bár haláleset nem történt, néhány könnyebb sérülés igen.


„A vár falai között egy rejtett szobácskában egy kisfiú szipogott takarója alatt bújkálva.”

Bujkáva rövid u, és helyette inkább bújva, hisz nem többször bújik alá.

Tehát: A várfalak által rejtett szobácskában takarója alá bújva egy kisfiú szipogott.


„Szemét dörzsölgetve akarta eltűntetni kicsorduló könnyeit, amelyek folyamatosan folytak le puha arcán.”

Ha csak szipogott, akkor annyira nem sírhatott, hogy folyamatosan folyjon a könnye, vagy akkor az előző mondatban írd azt, hogy sírt. Ez már csak azért is jobb, mert a szipogást a vastag várfalakon keresztül nehezen hallhatja meg majd az anyukája. Az, hogy puha arcán, felesleges, mert egy kisgyereknek tudjuk, hogy ilyen a bőre, meg egy kicsit negédesen is hangzik. Folyamatosan folyik, ez így egymás után nem szerencsés, ezért inkább úgy lenne jó, hogy: Folyamatosan csorgó könnyeit szemeit dörzsölgetve próbálta eltüntetni, de szerintem jobb egy mondatban összefoglalni a sírást.

Tehát: A várfalak által rejtett szobácskában takarója alá bújva egy kisfiú sírt, folyamatosan törölgetve csorgó könnyeit.


„Rettentően megijedt, mivel életében nem találkozott ekkora természeti katasztrófával.”

Egy kisgyerekhez nem illik ilyen kifejezés, hogy természeti katasztrófa, és „életében nem találkozott” – nem egy idős emberről van szó. Aki már élt át vihart, és felnőtt, az is tud félni egy nagy viharban, nem kell megindokolni, hogy egy kisfiú miért fél.

Tehát: Megijesztette a sok kinti, ismeretlen zaj.


"Arra lett figyelmes, hogy valaki halkan benyitott a kis szobába, ahol ő is tartózkodott. Óvatosan kilesett a takaró mögül, hogy mégis ki lehet az, aki bement hozzá, viszont megnyugodott, mikor meglátta rég nem látott édesanyját."

"..benyitott a kis szobába, ahol ő is tartózkodott" - nyilván ott tartózkodott, ezt már az elején leírtad. A "viszont megnyugodott" helyett az ’és megnyugodott’ lenne a jobb, de túl bonyolultan van megfogalmazva az egész mondat.

Tehát: Hallotta, hogy valaki halkan benyit a szobába. A takaró alól kilesve megnyugodva látta, hogy rég nem látott édesanyja az.


"- Anyám! Te hogy kerülsz ide? Apám azt mondta, valamilyen hosszú útra indultál! Hát visszatértél? - a harmincas évei végén járó nő elérzékenyült fia egyetlen szavára. Anya.. Milyen régen is hallotta már tőle ezt a szót."

Ez az egész olyan idegen a helyzettől. Ha egy kisfiú fél, és bemegy a szobájába az anyukája, akit ráadásul régen látott, nem a fenti szavakat használja, hanem inkább valahogy így fogalmaz:

Tehát: - Anya! De jó hogy itt vagy, úgy féltem a vihartól. Apa azt mondta, hogy elmentél, és csak sokára jössz vissza.

Ha mindenáron itt akarod megírni, hogy hány éves az anyuka, akkor legyen:

Tehát: A harmincas évei végén járó nő elérzékenyült. Anya - milyen régen nem hallotta ezt a szót.


"- Igen, Kis csillagom, itt vagyok! Hallottam, ahogyan sírtál! Mi bánt? - ült le gyermeke mellé az ágyra."

A 'kis' a csillag előtt nekem sok. Itt jön az, hogy az előbbi szipogás helyett jobb a sírás, különben nem hallotta volna meg. Felesleges megkérdeznie, hogy mi bántja a fiút, hisz ha van empátiája, tudhatja, hogy a vihar miatt sír.

Tehát: - Most már itt vagyok csillagom. Hallottam, hogy sírtál. Nagyon féltél? - ült le gyermeke mellé az ágyra, s átölelte őt. (Szerintem itt ölelje meg rögtön, hisz ha régen látta, nem pár mondat után teszi ezt meg.)


" - Vihar volt, és nagyon megijedtem. Azt hittem ide is be fog jutni. - mesélte a másik személynek, aki egy fájdalmas mosoly kíséretében ölelte magához szeretett kisfiát."

"...a másik személynek", jaj, de hiszen az anyukájáról van szó. Egyértelmű, hogy vihar volt, az anya is tudja, nem kell külön mondania. Szerintem sok szó nem kell ide, a gyerek csendben élvezi az anyja ölelését.

Tehát: - Igen – mondta csendesen.


„Arcát simogatva énekelni kezdte neki a régi altatóját, amit mindig is imádott.”

A neki nem kell, az imádott kicsit sok.

Tehát: Az anya, fia arcát simogatva énekelni kezdte azt a régi altatót, amit gyermeke annyira szeretett.

-----------------

Egyben az átírt szöveg:

A nagy, éjszakai vihar után a kastély lakói nehezen hunyták le szemüket. A néhol besüvítő szél mindenkiből borzongást váltott ki. Már évek óta nem volt ekkora vihar, s bár haláleset nem történt, néhány könnyebb sérülés igen. A várfalak által rejtett szobácskában takarója alá bújva egy kisfiú sírt, folyamatosan törölgetve csorgó könnyeit. Megijesztette a sok kinti, ismeretlen zaj.

Hallotta, hogy valaki halkan benyit a szobába. A takaró alól kilesve megnyugodva látta, hogy rég nem látott édesanyja az.

- Anya! De jó hogy itt vagy, úgy féltem a vihartól. Apa azt mondta, hogy elmentél, és csak sokára jössz vissza.

A harmincas évei végén járó nő elérzékenyült az anya szó hallatán. Milyen rég nem mondták neki...

- Most már itt vagyok csillagom. Hallottam, hogy sírtál. Nagyon féltél? - kérdezte, miközben leült fia mellé, s átölelte őt.

- Igen - mondta csendesen

Az anya, fia arcát simogatva énekelni kezdte azt a régi altatót, amit gyermeke annyira szeretett.

2020. aug. 12. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
36%
Átírva is hülyeség az egész és egy komplett képzavar...
2020. aug. 13. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim válasza:
27%

Emberek!


A kérdező ide egy ízelítő novellát írt, nem pedig egy komplett, kidolgozott regényt... Természetes, hogy példa mondatokkal nem tudunk meg egy egész élettörténetet. Ami pedig a kritikákat illeti, egy kis emberség legyen, már bennetek. Nem baj, ha valami nem tetszik, de kultúrált véleményt formálj róla ami neked is jól esne!


Kedves kérdező!


Látom, hogy nagyon ügyelsz a részletekre ami nem feltétlenül baj, de nagyon hosszúak a mondataid. Ebbe a hibába én is gyakran belecsúszok, de figyelj rá, mert sok helyen a vesszőkkel is rosszul tagoltál, így sokkal kevésbé olvasható.


Ne akarj minden áron leírást adni például a szereplő megszólalása után unalmas a mondta, nem lehet vele mit kezdeni én a helyedben azt kiírnám onnan és inkább az elején mutatnám be a szereplőket vagy egy külön bekezdésben nem, csak úgy futtában.


Viszont az írás egyik nagy szabálya: Mindennek legyen oka! Ha lyukak vannak a történetedben az rossz. Az előttem lévők is ezt próbálták leírni, csak nem a legmegfelelőbb módon. Olvasd vissza amiket írsz az sokat segíthet!


Egyébként ajánlom Alexander Steele- Kezdő írók kézikönyve című alkotását, rengeteget segíthet a számodra.


Ami pedig a szüleidet illeti ne foglalkozz velük valószínűleg, csak jót akarnak neked, mert az írás egy nehéz szakma és szeretnék, ha sokkal biztosabb és jobb fizetésed lehetne. A hobbid viszont a te dolgod és bármikor a jövőben kiadhatsz egy regényt másodfoglalkozás gyanánt is.


További sok szerencsét, ha bármi kérdésed lenne szívesen segítek!

2020. szept. 23. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!