Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Ételfüggő lennék?

Ételfüggő lennék?

Figyelt kérdés

22/f

Túlsúlyos srác vagyok, igazából mindig is az voltam, volt egy időszak amikor sikerült lefogynom sokat ( 20kg )de aztán visszaszedtem a covid időszak alatt…. igazából eddigi életemre az jellemző, hogy mindig dagi voltam. Az én édesanyám is ilyen, úgyhogy tőle örököltem. Amit sikerült régebben is megállapítani, hogy akárhányszor elkezdtem egy fogyókúrát, sosem amiatt bukott el, mert éhes voltam, hanem az étel iránti sóvárgás miatt. Olyan mint egy alkohol, vagy nikotin függő esetében, azzal a különbséggel, hogy az ételt azt nem lehet csak úgy lerakni, az mindig is része lesz az ember életének. Sajnos nekem és édesanyámmal azért nehéz a fogyás, mert a legnagyobb örömforrást okozó faktorok között van az étel (nyilván a cukros, zsíros cuccok) és nem úgy gondolok rá, hogy egy szükséges dolog, ami kell az emberi test működéséhez, hanem mint egy örömforrást. Na most ezzel mit lehetne kezdeni? Érdemes olyan étrendet folytatnom, amikben ezek a cukros, zsíros dolgok ugyan úgy benne szerepelnek és ezeknek a mennyiségét lecsökkenteni, ezáltal kiszolgálom a függőségemet, vagy ezeket az élelmiszereket ki kéne lassan iktatni az életemből. Egy szó mint száz, hogyan tudom azt elérni, hogy az ételre ne legfőképp mint örömforrásra gondoljak, hanem mint “üzemanyagra” mert ameddig ez nem változik meg, vagy nem csökkentem sose leszek képes lefogyni, de javítsatok ki, ha rosszul gondolom.

Előre is köszönöm szépen a válaszokat!



ápr. 24. 15:22
 1/3 anonim ***** válasza:

Nagyon jol latod, hogy fuggoseg, es fejben kell atallnod elobb a valtozashoz.

Ajanlok egy konyvet.

Lukacs Liza Az ehes lelek gyogyitasa

ápr. 24. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

A függőségeknél érdemes másik örömforrást keresni és arra ráállni, idővel akár arra költeni.


Egyénspecifikus kinek mi jön be, mint új örömforrás.


Ki kell próbálni mindent, ami megtetszik, adja a dopamin löketet.


S akárhányszor ehetnéked van, jusson eszedbe:

Éhes vagyok? Igazából nem. Csak ízek, evés okozta örömöt hajtanám.

... S ilyenkor a hütő helyett a poharat fogod meg és lehúzol egy adag vizet.


Majd belefogsz valami olyan dologba, ami élvezetet ad.

Rajzolj, kockulj, alkoss, joga stb bármi.


Alkoss új ingert, örömöt.

ápr. 25. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

2

Igen, ezt ugy hivjak, hogy szervaltas. Nyilvan az egy tokjo verzio, ha valaki a tulevesrol atvalt a sportra pl, de ezt egyreszt nehez megtenni, masreszt ha az lesz a szere es tultolja, az se jo. Jellemzo hosszutavfutoknal egyebkent h pl alkoholizmus utan a futasba menekul. Es pont ez az, hogy a menekulest erdemes megszuntetni, a mogottes okok feltarasaval. Es ez pszichoterapiaval es sok nehez onismereti munkaval elerheto.

ápr. 25. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!