Szociális fóbiásként van esély arra, hogy egyszer önálló legyek? Van jövője egy ilyen embernek?

Konkrétan nem általános szociális fóbiám van.

Nem félek az emberektől.

A betegség neve,szégyenlős hólyag szindróma.

Nem tudok idegen helyen wczni,vagy stresszhelyzetben.

Ha tudom,hogy fél napra el kell hagynom az otthonomatmár a nap elején szorongok,félek,hogy wczni kell,és nem iszok semmit,emiatt gyakran szédülök.

Amíg suliba jártam,ez elment,nagy szenvedések árán.

De már beléfáradtam,és a szervezetem nem bírja.

Nem tudnék egy idegen helyen dolgozni,mert egész idő alatt az járna a fejemben hogy fogok wczni.Hogy fogom kibírni.

Fog e fájni,ha igen mennyire?

Mi történik ha szétrepedek?

Halálfélelem,stb.

26 éves vagyok és soha nem dolgoztam emiatt.2-3 éve itthon ülök és nem tudom mihez kezdjek.

Azt olvastam,hogy ezt is a szociális fóbiák közé sorolják.

Magával az emberekkel nincs bajom,kommunikálni tudok velük,nem is látja senki rajtam,hogy mi a bajom.

Ez inkább szorongásos pszichés zavar,ami egész gyerekkorom óta jelen van.

És egyre rosszabb lett.

Itthon sem tudok,ha idegen jönnek hozzánk,vagy feszült a helyzet,valaki ordibál,veszekedik,vagy elég ha csak az ajtó előtt mászkál.

Így gyakorlatilag semmi esélyem olyan munkát találni,amiből meg lehet élni.

Elvégezhetek akármilyen egyetemet,felesleges.

Ez nem földrajzi kérdés.

Lehetnék akár Kuala Lumpurban is egy szállodai szobában,ahol tudom,hogy egyedül vagyok és senki nem jöhet be oda.

Főleg nem egy idegen.

De egy repülőgép mosdójában nem tudnék wczni,ahol még több 100as utas arra vár,hogy sorra kerüljön.

Így működik ez.

Ez kb akkora probléma,mintha tudatosan kellene figyelned arra,hogy levegőt vegyél.

Pedig az ember 99,999%ának ez ösztönös dolog.

Eszébe sem jut ilyesmi,én így,ezzel születtem,mióta az eszemet tudom.

Nem,még nem voltam.

Olvastam már külföldi oldalakon sok ilyen esetről,nem használtak semmit a kezelések.

Ez egy állandó szorongás.

Ami szerintem egyrészt genetikai adottság is.

Egyesek gyerekkori traumát is sejtenek a háttérben,de nem emlékszem ilyesmire.

Mióta élek ez van,ez az állapot.Az óvodában sem értették,hogy miért van ez.

Igazából nem is beszéltem erről senkinek.

Úgy éltem,mintha normális lennék.

Meg nem is tudtam sokáig,hogy ez egy betegség.

Nem kellemes,valóban.

Nem is tudom melyik a rosszabb,a minden napi szorongás,hogy vajon melyik nap lesz az,amikor nagy fájni fog.És elindulsz úgy,hogy tudod,hpogy 10-12 óráig még nem fogsz tudni wczni,de már 2-3 óra után kell.

Vagy a fájdalom,amikor már 1-1,5 liter folyadék van a hólyagodban,és nem tudod mit csinálj,vagy haza fogsz e tudni menni lábon,mert még a lépkedés is annyira fáj.

Szerencsére ilyen állapot 2-3nál többször nem volt,de nem kívánom senkinek azt a fájdalmat.

azt hittem meghalok,annyira fájt.

Nem hiszem,hogy képes lennék még 20 évet így élni...