Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Mi a véleményetek erről az...

Mi a véleményetek erről az írásról?

Figyelt kérdés

Ez egy régebbi történetem, és most úgy gondoltam, kikérem a véleményeteket, hogy érdemes lenne-e folytatni. 13/l


Így kezdődik és még csak ennyit írtam meg belőle.


Ezen a történeten nincs mit szépíteni, tehát vágjunk bele a közepébe. Nem a történet közepébe, a cselekmények közepébe.

Timothy Johnson az utcán sétálgat. Az eső először csak csepereg, azonban lassan kezd úgy ömleni, mint amit dézsából öntenek. Az ifjú férfi ügyet sem vet az időjárásra. Egyfolytában az ügyön jár az esze. Az ügyön, amit neki kell megoldania. Azonban sehogy sem sikerül neki. Mindig megakad valahol. Mindig zsákutcába fut. Ezt soha sem tudja elkerülni. Nekem ez egy egyenletnek tűnik. Az a bizonyos X, amit nem tudunk. Az egyik oldalon a sok szám, ami minket gyanúsítottakat, vagy a nyomokat jelölik, és a másik oldalon, az egyenlőség jel másik végén, az ismeretlen. Az ismeretlen, a megoldás.

Én a cellámban ülök és onnan figyelem az eseményeket. Azaz nem én, hanem Timothy. Ugyanis van egy képességem, miszerint a másik ember fejébe költözhetek. Láthatom a gondolatait, és láthatom azt, amit ő. És egyre jobban idegesít az eső, ami a fejemen – vagyis a Timothy fején – kopog. Azonban én egy koszos cellában ülök, egy másik rabbal, aki undorító, és semmit sem törődik a higiéniájával. Amikor éjszakánként nem bírok elaludni, az iszonyatosan nagy bűztől, akkor gondolkodni szoktam.

Vajon más embernek is van olyan tulajdonsága, amilyen nekem van? Lehet, hogy valaki épp a gondolataimat lesi? Ez is egy X. Egy ismeretlen. És ezt meg kell oldani. Vagy csak simán élni kell. Élvezni az életet. Élvezni azt a csöppnyi szabadságot, amit nem a cellatársam szagolgatásával töltök. Igazából nem én szagolom. A szag talál meg engem.

Na, de vissza a történethez, mivel nagyon elkanyarodtunk. Timothy fel-alá járkál. Azt hiszem, hogy bemegy a kávézóba. De nem. Marad a lassan elcsendesedő utcán. Behúzódik egy eresz alá. Magára néz. Az új öltönye tiszta víz. Zsörtölődik kicsit, de aztán nem csinál semmit. Újra elmélyed a gondolataiban.

Nem pontosan értem, hogy mi után nyomoz. Eddig azt szűrtem le, hogy az illető gazdag volt. Volt, mivel kirabolták. Azt hiszem. De lehet, hogy meggyilkolták. Igen. Gyilkosság történt. Timothy felidézi a látottakat. Felidézi azt, hogy mi történt azon a napon.

- Mi történt? – kérdezte a komornyiktól, de az ember nem felelt. Válasz helyett kitárta a nagy ajtót.

A szoba közepén egy fiatal hölgy feküdt. A szeme üveges volt. Az ablak felé nézett, ami ki volt tárva. A gyenge szél a függönnyel játszadozott. Kecsesen lengedezett ki-be. Ki-be. Ki-be. Hirtelen megpillantottam azt, amit a függöny bámulásában nem vettem észre. A nő teste vérben feküdt. És a nő testéből egy tőr állt ki. Egyébként a lány egy vörös, rövid hajú, kék szemű és ijedt tekintetű ember volt.

- Vérfürdő. A gyilkost a pokol legmélyéről küldte. Átkozott legyen élete végéig! – mondta Timothy, majd a test mellé guggolt. – Mit gondol? – kérdezte a komornyiktól.

- Azt, hogy Lady Elizabeth fiatal volt még a halálhoz. És pont az esküvő előtt. Lucifer küldte a merénylőt. Felküldte a pokolból.

- Maga mélyen vallásos?

- Igen. A családom és én is hiszünk Istenben és mindig megyünk templomba is.

- Volt olyan, aki utálta a hölgyet?

- Igen. A nővére.

- Annyira utálta, hogy akár meg is ölte volna.

- Talán. Nem biztos. Áthívjam? – kérdezte a komornyik.

- Nem, köszönöm. Még nem akarok senkit sem kihallgatni. Csak érdeklődtem.

Ezután Timothy elköszönt, és kiment. Na, mármost, ha így folytatja, akkor soha a büdös életben nem fogja kideríteni, hogy mi az ügy vége.

Újra az esőben. Néha úgy érzem, hogy Timothy nem normális. Most is hazamehetne, de ő csak álldogál az utcán. Végre! Megmozdul. Leint egy taxit, majd megmondja a címét.



2015. márc. 12. 17:18
 1/8 anonim válasza:
Mindenképpen!;) Elolvastam,volt néhol 1-2 szó ami nem nagyon illett a szövegbe,mert furán hangzott.Meg az,is,hogy "nagyon elkanyarodtunk"azt a részt javítsd át.Vagy úgy is megcsinálhatod,hogy elõször megírod a törtènetet,majd utána,ha végeztél kijavítod az ilyen fogalmazási hibákat.Amúgy kezdetnek nem rossz. 14/f
2015. márc. 14. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Jöhetnek még válaszok!
2015. márc. 16. 14:57
 3/8 anonim válasza:
Nagyon tetszik, folytasd! Jól fogalmazol, a sztori is jól indul. Ja, és egyáltalán nem unalmas. Zseniális.
2015. márc. 17. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Nahh azért a zseniális az erős túlzás. :)

Folytasd, de biztos nem 13 évesen fogod megírni életed fő művét. Sőt az ilyen hobbikkal az emberek sajnos felhagynak, mert nem lesz rá idejük és erejük.

Ha szórakoztat, akkor folytasd.


Vannak benne fura mondatok:

"Ezen a történeten nincs mit szépíteni, tehát vágjunk bele a közepébe. Nem a történet közepébe, a cselekmények közepébe. "

"Na, de vissza a történethez, mivel nagyon elkanyarodtunk."

2015. márc. 20. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Köszönöm! Javítani fogom.

Szerintem is túlzás a zseniális, de minden erőmmel azon vagyok, hogy közelebb hozzam a történethez ezt a kifejezést.

2015. márc. 20. 15:35
 6/8 anonim válasza:

De igen is zseniális, nagyon jó. Nem tudom ki vagy, de egy író elbújt benned. Nagyon tetszik. Folytasd, és ha nem baj megkérhetlek, hogy a folytatást is írd ki valahova? Nagyon kíváncsi vagyok rá. Egyébként meg pont hogy nem furcsa hanem modern és vicces az a két mondat amit a többiek kiemeltek hogy rossz.

Folytasd,és hajrá, sok sikert az íráshoz.

2015. márc. 20. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Nem fogom kiírni, de elküldöm privátban.
2015. márc. 20. 19:18
 8/8 anonim ***** válasza:

Felkeltetted az érdeklődésemet. Ha a kezembe kerülne könyv formájában, valószínűleg nem tenném le egy darabig.

Ügyes vagy, 13 évesként szerintem ez hatalmas teljesítmény, mindenképp folytasd.

Örülnék, ha nekem is elküldenéd a bizonyos folytatást / más részleteket. :)

2015. márc. 22. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!