Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Szerintetek ez az álom mit...

Mázlikutya kérdése:

Szerintetek ez az álom mit jelent? Számomra ez egy érdekes álom volt és még hasonlót sem álmodtam soha. Biztos vagyok benne, hogy valamit jelenthet.

Figyelt kérdés

Előre leszögezem, hogy utána néztem ilyen fajta álmoknak, de nem adott konkrétumokat és nem is minden egyezett meg.

Tehát az álmom:

A semmiből elkezdtem zuhanni, de miután elkezdtem egy irtózatosan magas fa mellett zuhantam (fűzfa). Bár tudtam, hogy a szemem be van csukva, de éreztem, hogy a fa tetején egy vastag ágon velem egykorú gyerekek álltak és az egyik tanárom, akihez semmi különös történet/érzelem/bármi nem fűz. És azt is tudtam, hogy aggódtak értem, olyanokat mondtak, hogy kapaszkodjak az ágba, de én már mielőtt mondták volna, az előtt is azt akartam, csak nem bírtam. Vékony, jelentéktelen gallyakat épphogy elértem, tudtam, hogy hiába fogom meg, az nem fog megtartani és nem is bírtam megfogni. Aztán egyszer megerőltettem magam és egy vastagabb ágat sikerült elérnem, de megfogni azt sem sikerült. Aztán nem akartam elhinni, hogy tényleg le fogok esni. Nem féltem attól, hogy leesek, inkább azon gondolkoztam, hogy vajon mennyire fog fájni. Ezután az alvó arcomat láttam összevissza cikázva, de csak a gondolatomban. A szemem egyedül a gallyaknál volt nyitva. Ezek mind villámgyorsan történtek. Majd az említett tanárom karjaiba estem, aki megnyugodott, hogy el tudott kapni. De a velem egy idős gyerekek is ott voltak, akik örültek, hogy sikerült épségben elkapni, viszont a tanárt és a gyerekeket még mindig nem láttam, hanem éreztem. Majd a tanár lerakott a földre és elmentek, de most sem láttam vagy hallottam csak tudtam, hogy elmentek. Mikor ott feküdtem a földön először nem mertem kinyitni a szemem, mert féltem attól, hogy még mindig azt a zavaros cikázást fogom látni, de ott már nem gondolatban, hanem szó szerint.(A kezdettől fogva tudtam, hogy az egy szép zöld hely ahol vagyok és konkrétan az élénk zöld óriás fűzfából és a végtelen zöld pázsitfűből áll.) Az elkapásomtól kezdve minden normál tempóban volt és egyáltalán nem volt semmi sem gyors. Majd mikor úgy gondoltam, hogy itt az ideje kinyitni a szemem, ki is nyitottam, csakhogy abban a pillanatban, ahogy kinyitottam, itt voltam a jelenben.



2017. jan. 19. 15:52
 1/1 anonim válasza:

A zuhanas alapvetoen nem jo jel. Ha nem ütöd meg magad és felkelsz a zuhanás után: félelmeid egy dologgal kapcsolatban alaptalanok, magadat korlátozod a megvalósításban.

Általában: gyermekkori rémület újraéledése; álmodozásban, ábrándozásban levezetett kreativitás, kihasználatlan, szabályozatlan intelligencia. Árokba, gödörbe, piszkos helyre zuhanni: tudod jól, hogy rossz úton jársz. Tetõrõl, szikláról, magaslatról lezuhanni: nem ott vannak sikereid, ahol szeretnéd. Toronyból, oszlopról leesni: nõk álmában: szerelmi bizonytalanság; férfiak álmában: védtelenség.

Az, h elkapnak, talan jelentheti, h támasz nyujtasra lenne szukseged

2017. jan. 25. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!