Miért sírok minden nap? Ugye ez nem depresszió?

Nagyon sokszor előtör bennem valami, mindig sírok, szomorú vagyok, Édesanyámat teljesen kikészítettem. Az általános iskolában nagyon magányos voltam, egyedül az unokatestvérem volt ott akivel tudtam foglalkozni, de ő is sokszor durva volt velem, és nem törődött az érzéseimmel. Mikor elmentem vele valahova, vagy éppen az iskolában sétáltunk mindenki őt nézte, ő neki köszöntek engem semmibe vettek, valóban szèp lány, és nem csak hogy szép, hanem nagyon okos is, a tanárok kedvence volt. Volt egy tanárom aki mindig kritizált, hogy mennyire buta is vagyok, talán ez is okozhatta hogy ennyire önbizalomhiányos vagyok... Igazából a testemmel sem vagyok kibékülve, ennek tetejére egy testi fogyatékosákban kell leélnem a teljes életem, és a tudat hogy ezen nem tudok változtatni állandóan gyötör, nem hagy aludni, értéktellenek érzem magam, egy szerencsétlennek, legszívesebben csak kiménnék egy erdőbe és toporzékolnék, ahol senki sem lát, és hall. Az emberek soha nem értenének meg, hisz nem úgy nőttek fel ahogy én, fogyatékosan és elszigetelten, nekik nem kellett a félelem, a fájdalom, és az elutasítás ellen küzdeni amivel nekem szembe kellett nézni. Sokszor érzek úgy hogy kifelé biztos arról beszélnek hogy sajnálatot ébresztettem bennük amiért egy szerencsétlen vagyok..Viszont mondták már hogy nagyon szép lány vagyok, különleges arccal.. hogy olyan ártatlanságot sugárzok az emberek felé, és a fogyatékosságom nem vesz el az értékeimből ez tesz engem különlegessé...nem tudom mit hidjek... olyan sok rossz dolgokat éltem már át az elmúlt 15 évben, pedig még csak egy kislány vagyok akinek az lenne a dolga hogy élvezze ezeket a "csodálatos" éveket.. Köszönöm ha végig elolvassátok.. Leírni könnyebb ezeket a dolgokat amit érzek.. Olyan megnyugtató :)