Oltári nagy gázban vagyunk. Szerintetek?

Oltári nagy gázban? Tényleg, így elmondásod alapján igen sajnálatos, ami veletek történt, ha hiszek Neked. (már miért ne hinnék)

Azért, hogy mi számít ’oltári gáznak’... az már relatív. Létezik ennél 'gázabb' is, hidd el. De persze mindenkinek a saját baja a legnagyobb baj, én tudom. (A mondás: "Mindenkinek megvan a maga keresztje")

Amennyiben viszont együtt érző aggódással, részvétnyilvánítással is beéred... itt a nyilvánosság előtt (névtelenül).. látod azt simán és minden további nélkül megkaphatod (névtelenül). Ám szerintem Neked kicsit többre lenne szükséged.

Lehet, hogy meglepetésként érint majd, amit Neked üzenek. De ne is törődj vele, csak fogadd el azt, hogy a saját véleményemet közlöm:

Először is nincs olyan, hogy 'pánikbetegség'. Ezt a fogalmat csak a pszichiátria találta ki (mint olyan sok mást is). Miért is? Azért, hogy a pánikoló embert (illetve már pácienst) a tünetei alapján be tudja valahová sorolni, skatulyázni, címkézni. Miért is jó ez a gyűjtőfogalom? Mert akkor tud erre diagnosztikát, aztán kezelést, aztán receptet írni fel. Gondold csak el, így mindenki jól jár. Orvos> fizetést kap, Páciens>kezelve érzi magát, Intézmény>állami támogatás a pacientúra függvényében, Gyógyszergyár>Forgalom növekedés, bevétele! Tehát mindenki jól jár, ugye. Vagy mégsem? Akkor ki járhat, kik járhatnak rosszul?

Az egész társadalom, ahol egyre csak gyakoribb bármely "betegség" felbukkanása. A „BETEG”-nek ellátás kell, az adófizetők adójából. Nincs ezzel baj, hisz mindenütt van ellátás. Csak az nem mindegy, hogy milyen arányban. Milyen arányban vannak a "beteg" emberek az egészségesekhez képest. Röviden, tehát azt tudom javasolni, NE FOGADD EL azt a címkét, hogy Te "PÁNIKBETEG" vagy. Mert akkor ebbe beletörődve - mintegy általános közsajnálatot is elnyerve - nem sokat fogsz tudni tenni, hogy ebből kimássz. Mert olyan jóleső érzés 'sajnáltnak', elszenvedő alanynak lenni. Én tudom, már megtapasztaltam. Gondolom Te is. Szóval, ha elfogadod, hogy "beteg" vagy, akkor hosszú távon az lesz a karriered... akár életed végéig is eltarthat.

Ha ezzel szemben elfogadod, hogy csak(!) bepánikoltál, érthető okoknál fogva, az is éppen elég. Sose fogadd el azt, hogy „beteg” is vagy. Mert akkor az is leszel, s az is maradsz, ki tudja meddig. Talán amíg a család sorsa, egyéni sorsod jobbra nem fordul. Lehet.

De arra gondolj, ha Te nem „beteg” vagy (hanem csak pánikolsz), máris jobb a felállás, akár magadat tekinted, akár az egész családot. (pl. a pánik-gyógyszereket is elhagyhatod, ami ugyan nyugtatja, de egyben tompítja, szűkíti az ember tudatát. Hogy ne zsongjon a feje... ugye) Mert hát mit is tehet egy ember betegen önmagáért, vagy a családjáért? Szinte semmit azon kivűl, hogy szófogadóan beveszi gyógyszereit, amit a doktor felírt... és vár... és vár... Kérdés az, hogy mire? A „Másikra”? Az államra? Vagy a csodára(?), hogy történjék már valami! Történik is. Az idő az múlik... egyre csak múlik... évek telnek el...

Igenis tehetsz érte, hogy az idő ne csak eljárjon feletted, hanem tevékeny résztvevője legyél saját magad életének, amit éppen élsz. Én is éppen ezt igyekszem tenni, s gondolom még sokan mások.

Amit írtam, a saját tapasztalásomból merítettem, s azt gondolsz róla, amit akarsz. Azt is csinálsz, amit akarsz. Egy ideje már én is így vagyok ezzel. <61F>