Viszolygok a szellemi fogyatékosoktól. Rossz ember vagyok?

Nem cukiskodni kell velük, hanem elfogadni: segíteni,támogatni, hogyha már ezt adta a sors számukra, akkor legalább mi ne nehezítsünk rajta. Ők máshogyan gondolkodnak, mint mi. Mi lenne, ha pl.: elmennél önkénteskedni egy ilyen helyre, vagy legalább egy intézménylátogatásra?

Ebben nincs semmi különleges, te legalább le merted írni, amit úgymond nem illik. Az egy dolog, hogy az embernek van annyi érzelmi intelligenciája, hogy felülkerekedik a zsigeri érzésein, emberként viselkedik, és inkább próbál segíteni a rászorulókon, szellemi és testi fogyatékosokon... de ne hazudjuk már azt, hogy elönt a cukiságérzet meg az esztétikai gyönyör, mert persze, hogy nem. Nem mindenkinek van ám "gyomra" az ilyesmihez, hiába próbálja magát a legjobb jóindulattal is megerőltetni. Biztos vannak, akik ebben tehetségesebbek, meg akik kevésbé. A műszaki szakbarbároktól a kórházi ápolónőkig azért nagy szórás, nem mindenkitől várható el ugyanaz, mindenki másra való, és ez így van rendjén.

Én is ugyanígy vagyok vele. Láttam már fogyatékos gyereket, és olyan szomorú voltam miatta, de valamilyen szinten van bennem feléjük egy negatív érzés is ezen kívül. Igen, nagyon rossz, hogy emberek így élnek, főleg gyerekek, ez borzasztó, sőt legyen jobb nekik az élet! Remélem az orvostudomány tud majd nekik olyan gyógymódot egyszer, amitől kigyógyulnak, és ők is lehetnek "àtlagosak". Sajnálom őket nagyon. Nem tartom emiatt magamat egyébként gonosz embernek, szerintem te sem vagy az, csak szimplán furcsànak találod őket, vagy tudat alatt félsz, hogy egyszer oda kerülsz, vagy valaki, aki fontos számodra oda kerül. Ez természetes félelem.

Durva esetek vannak valóban, amiket megértek, hogy rád ilyen hatással vannak. Én csak ezt a szimpátia dolgot nem értem... Ők nem direkt ilyenek, nem azért, hogy bárki családját tönkretegyék, nem azért, hogy másokat megbotránkoztassanak. Ha egy család emiatt tönkremegy, az nem a fogyatékos, hanem a fogyatékosság miatt van. Engem is elborzaszt, hogy milyen állapotokban kénytelenek bizonyos emberek élni, ahogy azt is megértem, hogy neked ezt a gyomrod nem veszi be, de tényleg nem értem, hogy lehet ezt szimpátiában mérni. Szimpatikus egy ember a személyisége miatt lesz, ezek az emberek meg sokszor meg se tudják mutatni, hogy milyen személyiséggel rendelkeznek igazából. Inkább sajnálom őket, de tartósan én sem tudnék ennyire súlyos betegek körében dolgozni.

Aki annyira rossz állapotban van, azzal eleve nem lehet se elbeszélgetni, se játszani igazából. Inkább viszolygás ez a betegségtől, mint szimpátia.

Még annyit, hogy én pedig bevallom, az alkeszeket meg a drogosokat nem tolerálom. Persze össze se lehet hasonlítani a kettőt, mert amíg a fogyatékos nem tehet róla, addig a szerfüggő tehet a helyzetéért. Egyszerűen hülyét kapok azoktól is, akik védik őket. Volt egy tanárnőm a fősulin, aki egy osztálytársnőmre és rám teljesen elborzadva nézett, mikor mondtuk, hogy alkesz szülő esetében az életben nem bíznánk ilyenre a gyerekünket. Ott hebegett, hogy dehát egy kisbaba mennyire összehozza az embereket meg hasonló rózsaszínes maszlag, és le volt nagyban fagyva, mikor kötöttük az ebet a karóhoz, hogy nem, ez nem játék, alkesz nagyszülő részünkről az életben nem fogja az unokáját látni.