Mégis mit kezdjek az életemmel? Vagyis mit csináljak?

Egészen idáig egy olyan dolgot tanultam ami valójában nem is annyira érdekel, csak az állandó viták, a szóbeli és testi bántalmazás (utóbbi csak suli) miatt bújtam bele mint egy menekülési lehetőséget és elég jól teljesítettem, de túlzottan nem érdekel és munka szintjén nem hiszem hogy meglenne a tudásom, nincsenek hobbijaim mert a tanulásra voltam "rákényszerítve", mert fontosabb volt hogy verset/életrajzot tanuljak minthogy mondjuk bármi hobbim legyen, vagy épp megmutassák hogyan kell számlát írni/befizetni, vagy hogy mondjuk olyanokat magyarázzanak el hogy működik a TB, más adók mert azt azért nem ártana tudni (gondolom), és most meg ott vagyok hogy nincsen semmi cél és ha még beledöglenék se tudnék felállítani magamelé egyet se mert ugyan mit, meg minek? Eddigi életem során végig tanultam hallgattam a hisztit a vergődést elviseltem az állandó csesztetést az abusive szülőket úgy, hogy amikor lehetett gépelé ültem és zenét hallgattam vagy filmet néztem, esetleg rajzoltam és ennyi, de ezekből nem lehet életcélt felállítani és őszintén, ha bele kell gondolnom hogy az életem eddigi részét így éltem át és a következő részeket végig kell dolgoznom, az a gondolat szúr belém, hogy mégis minek?miért? dolgozzak egy gyárban lenéző gyökerekkel és végezzek valami monoton munkát zéró monotonitástűréssel, vagy menjek el egy boltba melózni, hogy attól rettegjek, épp kérdez-e tőlem egy vásárló valamit amire úgysem tudnék válaszolni, vagy hogy engem küldjenek be a kasszába, ami egyáltalán nem nekem való? Még az árufeltöltés raktározás szerintem nem lenne baj, de a kasszázás, hogy az állandó pörgés, az emberek, a nyomás, hogy számolnám össze a visszajárót de a másik meg már sóhajtozik mintha akkor gyorsabban számolnék, na az... kiestem egyetemről pont azért mert valójában nem érdekel ez az ág sem a többit meg hiába van hogy pl haverom apjával kipróbáltam pl le flexeltünk pár rozsdás csavart amit már nem tudtak volna kiszedni, de munka szinten nem tudnám csinálni megélni nem tudnék belőle, mindenhez pancsernek érzem magam és a legrosszabb hogy nincs olyan aki az ellenkezőjét mondja, mert jó persze két barátom van és mindketten hasonlóan éreznek/gondolkodnak mert nekik is hasonlóékpp alakult az életük, de egyikünknek sem lesz attól jobb mert mi vagyunk az élettelen trió. nem arról van szó hogy nem akarok dolgozni, mert akarok, de fentebb elmagyaráztam. én komolyan, kb most jutottam el arra a mélypontra ahol könyörgöm hogy inkább kapjak idegösszeroppanást, mert konkrétan hajnali franc tudja hánykor felébredtem arra hogy pánikrohamom van, aztán fél órája elkezdtem azon bőgni, hogy megláttam hogy esik a hó, folyamaotsan ilyen pulzáló szorító érzés fogott el. tényleg nem tudom mit tegyek hogy rendbe jöjjek, vagy legalább egy minimális életem legyen. teljesen kilátástalan az egész és folyamatosan csak a szorongás a depresszió és a többi félelem önti el a napjaimat, én ezt így nem bírom már ésm ég a korona is rátesz pár lapáttal...