Nem tudom mit kezdjek az életemmel, rohadtul magányos vagyok, mit csináljak?

Régi vágyam hogy felköltözzek Pestre, kb. 17 éves korom óta tervezem, hogy kiszakadjak otthonról. (vidék) Nem igazán jött össze, túl lehetetlennek tűnt. Tavaly nyár elején gondoltam egyet s lementem a Balatonra szezonmunkázni, ez volt életem első normális munkája, a mezőgazdasági diákmunkákon kívül. Azután itthon maradtam vidéken, tanulni. (esti gimi) No munka, itt nehéz találni sajnos. Letettem az érettségit majd a mostani nyarat is lent a Balatonon töltöttem, de egy másik munkahelyen... tökre megszoktam ott, már fájt elmenni. A munkatársaimat is eléggé megkedveltem a végére. De gondoltam, nem, nem, nem maradok, minden vég nehéz, és minden kezdet nehéz. De ha valamelyik elől elmenekülök, akkor nem fogok előrébb jutni az életben. Vagy talán jobb hallgatni a megérzésekre? Fogalmam sincs. Ez a probléma.

Mielőtt lementem szezonozni, az volt bennem, hogy ősztől külföld... Ha kell csicskamunka, nem érdekel, itt m.o.-n se jut jobb szakma nélkül. De nem merek egyedül kimenni. Nyelvtudásom semmi. Kevésnek érzem magam ahhoz, hogy a külföldi léttel megbirkózzak. Ráadásul nincs senkim, se barátaim, se párom, semmi, csak a családom. Külföldön még magányosabb maradnék, mert még kommunikálni se tudnék ismerősök, haverok stb. szinten se, semmi.

Most elkezdtem nézni a szobákat Pesten. Ma felmentem megnézni személyesen is. De végig amíg ott voltam úgy éreztem, hogy nem kellek én ebbe a városba, csak egy kis jelentéktelen porszem vagyok, minek még egy ha van elég? Nem kellek sehová. Nem tartozom sehová. Nincs egy közösség ahová illenék, nincs egy hely ahová tartoznék. Legyen az város, emberek, vagy akármi. Sok nehéz kezdeten vagyok túl, de már belefáradtam mindenbe. Úgy érzem nincs miért küzdenem, mert ugyanoda jutok. Magány, sehová se tartozás. És megint új munkahely, oda is beilleszkedni. Ki tudja hányat fogok kipróbálni, mire találok egy olyat ahol meg tudok maradni. Bemutatkozni az embereknek, ismerkedni stb. Nincs ellenemre, de már elegem van. Mindenki csak jön és megy az életemben. És mindig eljön a nap amikor utáljára látjuk egymást. Csak egy valaki maradna. Egy kib@*szott ember.

Írta az egyik volt munkatársam, hogy várnak engem vissza, mert aki jött új ember kikészül és elment. (Ahol most nyáron dolgoztam)

Szívem szerint visszamennék, de ha az eszemre hallgatok, nincs értelme. Mikor fogom végre elkezdeni azt amit elterveztem?

Találtam egy teljesen korrekt normális szobát, kiveszik helyettem, ha én nem teszem. És napjaim sincsenek arra hogy eldöntsem. Fel akarok költözni, de félek. Egy Pesti ismerősöm sincs.

Nem tudom mit akarok. Fogalmam sincs... Mit tegyek, hogy képes legyek hozni egy normális döntést, amitől nem érzem majd magam az életemben egy sz@rdarabnak, ne bánjam meg? :'(