Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Segítenének nekem? Nem tudom,...

Segítenének nekem? Nem tudom, hogy merre induljak.

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy fogalmam sincs milyen pályát válasszak magamnak, egyrészt az anyagi helyzetemen is szeretnék javítani, másrészt pedig gyerekkorom óta érzek magamban egy szenvedélyt, amit át szeretnék adni az embereknek.

Akármilyen pályára lépek tudom, hogy nem leszek boldog ha ez nincs meg az életemben. Alapjáraton szenvedélyes embernek gondolom magam, de nem úgy ahogy sokan gondolják (kiabálás, lobbanékonyság) inkább a művészetek iránt érdeklődöm. Főleg a zene iránt. Ritmusérzékem sajnos nulla, az énekhangom is borzalmas így tehetség sajnos nem adatott meg a vágyaimhoz. Színházban is szívesen fellépnék, de ott is kellenek hangi adottságok így kétlem, hogy felvennének ilyen suliba. Az önbizalmam sem túl erős. Próbálkoztam rajzolással, írással. Ezek is nagyon közel állnak hozzám, de a kézügyességem nem az igazi. Jelentkeztem ilyen suliba de nem vettek fel. Annyira nem is bántam, mert számomra fontos hogy az egész lényemmel tudjak érzelmeket közvetíteni mások felé, ne csak egy remekművel. Vagy akár mozdulatokkal. Táncolni sem tudok persze, botlábam van.

Köszi, hogyha végig olvastad, hosszú lett picit. Mit tanácsolnátok merre induljak, mit kezdjek el? Mert számomra ez lenne az igazi élet, amiben jó vagyok (pszichológia, vendéglátás) az nem érdekel. 24/L



2021. jún. 17. 15:46
 1/4 Senior Séf ***** válasza:
Védőnő, óvónő, gyógypedagógus, ilyesmi.
2021. jún. 19. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Sajnos az óvónőnek is kell énekelnie. De a többi okés. Ha érdekel a zene, attól még elkezdhetsz tanulni egy hangszeren hogy nincs énekhangod, nekem sincs. De örömmel tölt el ha lepötyögök a kottából valamit a gitáromon, és megszólal, nem fülhallgatón, elektronikán keresztül hanem egy igazi hangszeren. Ezt valahogy el kellene fogadnod, a legtöbb embernek nincs olyan jó hangja, és mégis boldogan élnek. A ritmusérzéket lehet fejleszteni, ha szeretnél táncolni nyugodtan menj el ilyen táncházakba, ha rendszeresen gyakorolsz menni fog, ez nem olyan hogy ne lehetne fejlődni.
2021. jún. 22. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Mindenki elkezdi valahol, nem kell azonnal jónak lenned. Természetesen nem az önkorlátozó hiedelmek táplálása az út.
2021. jún. 22. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszi mindenkinek !
2021. jún. 23. 00:49

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!