Éreztél már úgy, hogy valami nagyon fáj belülről, de nem úgy hogy sírni tudnál, vagy akármi hanem csak tágra nyílt szemmel ölelgeted a térded, kétségbeesetten?

Persze

Általában így szoktam érezni. Visszagondolva már kezdek megijedni , hogy ilyen vagyok...Mikor ülök a szobámban felhúzott térdeimet átölelve nézem a sötét szobasarkokat vagy éppen a falakat és semmire sem gondolok csak bambulok magam előtt...

Szokták mondani ,hogy klinikai eset vagyok:P:DD

velem akkor volt sokszor ilyen, amikor depressziós voltam.

de te nem vagy az, ugye?

Én is ilyen vagyok. Apróságok is össze tudják zúzni az egész lelkivilágomat.

Velem először fordult elő könnytelenség. Én mindig sírok minimum 1x egy nap.. De Most NEM tudtam. Félelmetes volt. Szinte hallottam, ahogy összetört a szívem, iszonyatosan fájt, de könnyem egy csepp se hullott.. És csak bámultam, de semmire se tudtam gondolni.

Életemben először voltam szerelmes és minden annyira tökéletes volt. De aztán kiderült, hogy rajtam kívül van egy 10 hónapos kapcsolata, és persze ő azt választotta. Nagyon fáj, olyan mintha a mellkasomon egy tonnás súly lenne és szinte alig kapok tőle levegőt, de sírni még mindig nem tudtam. Most körülbelül mindenen átsiklok és csak úgy vagyok.

:(

Hm én nem szoktam a térdem ölelni de képes vagyok órákig egyhelyben a sötétben ülni nincs vesztenivalóm én ígyélek már egy ideje és jó, nem félek, nem érdekel semmi egyszerűen nincs vesztenivalóm...

16/F :D