Ez társ vagy kapcsolatfüggőség?

Nem érzem magam önbizalomhiányosnak, sőt mondhatom azt is, hogy többnyire kiegyensúlyozott vagyok. Egyszerűen csak annyi, hogy amikor kapcsolatban vagyok, szeretek másikért "élni", törődni vele, foglalkozni vele, csinálni dolgokat, amiknek én ugyanúgy örülök, mint ő, elvinni helyekre, mutatni dolgokat, együtt csinálni dolgokat, stbstb, de ezt én nem papucsságnak érzem, mert ezeket a dolgokat konkrétan én is szeretem, de egyszerűen boldoggá tesz, ha a másiknak, akit szeretek örömet tudok okozni. Viszont, ha nem vagyok párkapcsolatban, akkor nem szeretek utazni, nem szeretek kirándulni, nem szeretek olyan dolgokat csinálni, amit a másikkal igen. Ezért (is) a szakításokat nehezen viselem. Ez társfüggőség, hogy egyszerűen nem élvezem egyedül csinálni a dolgokat? Van arra mód, hogy ezt valahogy megtanuljam leküzdeni? Persze az ember legyen azon, hogy találjon társat, de vannak olyan időszakok, amikor nem tudok nyitni a következő felé. Nem unatkozom abszolút (ki az aki manapság unatkozik), nem arról van szó, de szeretném megtanulni egyedül is "élvezni" azokat a dolokat, amiket csak a partneremmel szeretek csinálni (és most nem szexről van szó).