Hogy kezelitek a munkahelyi problémákat és a kollegákat? Például hogy a hátatok mögött kibeszélnek, csámcsognak a magánéletedről amihez senkinek semmi köze...

Sosem tapasztaltam olyat, hogy kibeszéltek volna a munkatársak.

Lehet én csinálok valamit rosszul?

Kólauborkával: azért nem tapasztalod, mert a hátad mögött teszik.

Egyébként én sem értem, hogy ha nem tudnak semmit a magánéletemről, hogy tudnák azt kibeszélni.

A munkahelyen kollégák vannak, nem barátok. Ezt meg kell érteni és így kezelni őket.

Mindig mondhatsz nemet s felkérve őket, hogy ez munkahely, kollégák vagytok, így tartsák tiszteletben, ha nem beszélsz magánéletről.

Ha csepegtetsz nekik dolgokat, persze hogy nyammnyognak, mert nincs jobb dolguk.

Ahol pletyis a nép, netán rosszindulat is van a részükről azok az emberek azért olyanok amilyenek, mert önmaguk élete nem igen jött össze, gondjaik vannak, s egyszerűbb önmaguk és életük elől elmenekülni a pletyikbe, mintsem szembenézni saját dolgaikkal.

Mindig voltak ilyenek, a többség pedig ilyen.

Ideiglenesen engedd el, csináld a munkád tisztességgel, majd keress más helyet, ha toxikussá válna a helyzeted.

Édesanyám is hátra hagyta az egész csapatot, akik keze alatt dolgoztak és solo munkára váltott.

Jómagam pedig szerencsére csak ugródeszkának használtam olyan helyeket, ahol el kellett viselni a problémás embereket.

Fontosabb volt a célom.

A szünetekben inkább elvonultam vagy a közös asztalnál ignorálva a többieket vázolgattam, jegyzeteltem ötleteimet és azon agyaltam, mikor mit csináljak munka után, ami kiránt abból a toxikus, értelmesen kommunikálni nem tudó rétegből.

Rengeteg plusz energiát emésztett fel az, hogy az embereket helyre kellett tenni, felszólítani s letisztázni helyzeteket, amikben ők voltak a ludasok s viselkedjenek emberként, de legfőképpen felnőttként...

Mert legtöbb gyerekes, együgyű a koruk ellenére.

Elmélkedj magad dolgain, mit is szeretnél? Jó-e neked az a hely? Milyen karriert, közeget szeretnél? Stb.

Az idő elteltével számomra összejöttek a tervek egy része, a többi alakulóban,

míg látom, hogy megrekedt volt kollégák ugyanúgy megsavanyodva várják a buszt, akárhányszor beugrok a városba alapanyagért.

(A buszmegállóban rendszeresen látott hölgy csúnyán ott tett keresztbe ahol tudott, hogy még csak a munkát se kapjam meg anno, mert féltette munkahelyét. Csakhogy minden hibát észrevett a szemem, problémamegoldó képességem mellett a kreativitásom se gyenge alkotóként.)

Akarva akaratlanul pedig visszahallom, nincsenek jó passzban, ugyanott dolgoznak, mérgezik és akadályozzák egymást, semmi előrelépés az életükben.

Pont azért, mert a pletyi, rosszindulat van nekik fókuszban, mintsem a saját dolgaik rendezése.

Ne kövesd el azt a hibát, mint ők.

S ha nehéz is vagy bizonytalannak érzed a terveidet, merj lépni és törekedj arra, hogy jobb legyen. Mégha adott időszakok nehezebbek is, meglesz a munkád eredménye, amennyiben kellően informálódsz és teszel dolgokért.

Korról annyit, hogy rengeteg emberrel tudok beszélni, kortól, nemtől függetlenül. Az más kérdés, hogy kik azok, akik az én egyéniségemhez passzolnak, megvannak a közös pontok.

10 évestől a 94 éves korig terjed azok emberek kora, akiket imádok, szeretek.

Ami közös bennük:

Kíváncsiak, nyitottak, őszinték, kommunikációképesek, gondolkodnak, filóznak, sok mimdent megkérdőjeleznek, még önmagukat is, ha kell, mindegyikük minimum 2-5 dologhoz értenek, alkotnak avagy érzékük van valamihez.

S én ezen dolgokat, sajátos értékeket imádom bennük. Sokszor tanulunk egymástól új dolgolat.

Csak azért tudnak kibeszélni, mert te nem beszélsz magadról.

Én így oldom meg:

Kibeszélem magamat a munkahelyen. Még a rosszat is elmondom magamról. had csámcsogjanak rajta, ha ez az életük öröme.

Elmondom a rosszat és elmondom, mi változott az életemben. Aztán cselekszem a jót. Dolgozom. Gyakorlom a munkát, tökéletesítem. Mert nekem van hitem az Istenben, Istenben pedig tökéletesen minden energiát megkapom, hogy jól, pontosan és gondosan végezhessem a munkám. Csak az igazat mondom.

had csodálkozzanak, amikor azt látják, hogy olyat teszek le az aztalra, amit ők nem tudnak.

Had csodálkozzanak, hogy a főnök a teljesítményem miatt emel ki, nem pedig a seggny@lás miatt.

Had csodálkozzanak, hogy engem küldenek továbbképzésre és én napról napra jobban élvezem a munkámat.

Mit számít nekem a kollégák véleménye? Semmit. Főleg nem, ha csak a magánéleti dolgaimba tudnak belekötni.

Az emberek ilyenek. csámcsognak azokon, akire irigykednek. Én pedig ennek ellenéra a jót igyekszem meglátni bennük és azt, amit ők sem látnak magukban.

Én a munkahelyi dolgaik miatt merem kritikával illetni őket. Megoldás fókuszú kritikával illetem őket. Engem nem érdekel, melyik mit csinál a szabad idejében. Az az ő dolguk.

Kezdetben pedig , az első évben én sem illethettettem őket semmiféle kritikával. Feltételeztem, hogy csámcsognak rólam. Ha egymásról is csámcsognak, akkor csámcsognak rólam is. De én, ha valamit nem értettem, akkor rákérdeztem. ha valakiről olyan pletykát hallottam meg, oda álltam a pletyka alanya elé és megkértem, hogy mondjon pár pár szót a legendáról, mely róla kering.

Még a főnökömet is megkérdeztem, mert hogy rendőr volt és azt terjesztették róla, hogy a korrupt bukott rendőr létére lett kénytelen más munkát vállalni. Nézett egy nagyot, aztán elmondta, hogy nem. A sz@r fizetés miatt ment el a rendőrségtől és mert sok esetben az erkölcseivel szemben álló módon kellett végeznie a munkáját. És inkább külföldre ment mosogatni, nyelvet tanulni és e nyelvismeret és külföldi tapasztalat miatt lett belőle művezető.

Bebizonyosodott tehát, hogy a pletykák minden esetben az igazság felét ismertetik. Azt sem helyesen.

Ha pedig valaki a fülem hallatára pletykál valakiről én mindig naív módon a pletykában keresem a tévedéseket a pletykálkodó füle hallatára. Had csodálkozzon, hogy én nem hiszek a pletykának és a pletyka ellenére is a jót keresem az ember viselkedésében.

Rólam is pletykálták, hogy drogfüggő vagyok. Bizony igazuk is volt. Hát úgy voltam vele, akkor bemegyek a melóba is bekábítószerezve és elszédelgek előttük. Elég hamar a főnök irodájában kötöttem ki. Aztán elmentem egy drogrehabra, felmondva a cégnél, majd a rehab után egyből felvétel volt a céghez a munkakörömbe és egyből vissza is vettek. hála Istennek, hogy így alakult. Már az első héten mondta a főnök, ha meglenne a végzettségem már rakna is engem jobban kereső munkakörbe. Aztán elérte, hogy amikor a cég képzést biztosított, akkor első körben képezzenek engem.

Csodálkoztak is ezek a pletykálkodó kollégák, hogy hogyan lehetséges, hogy a drogost léptetik elő. Egyszerű. nincs titok, hanem csak a nyílt lapokkal való játék.

Félre ne értsen senki, nincs semmiféle seggny@lás a történetben. Nem találkoztam a munkahelyen kívül soha életemben a főnökömmel. egyszerűen csak követem Krisztus tanítását és végzem a fényében a munkámat fejlődésre, hatékonyságra törekedve.

Nem ez az egy munkahelyem volt csak, hanem több is. Mindig mindenhol pletykálnak a kollégák a kollégákról. Ez mondhatni normális.

Volt, hogy egyedül fiatal szakácsként dolgoztam majdnem nyugdíjas korú nagymamákkal. Bírtak engem, én is őket. Mégis mentek a pletykák.

Én arra jutottam, hogy az igazság mindig kifizetődő. Az őszinteség mindig kifizetődő. A pletykák helyett pedig a tettek azok amelyek sokkal többet mondanak az igazságról. Az ember kisugárzásában pedig benne van az igazság is.

Hol érdekel engem, ha a sötét aurájú kollégák pletykálkodnak. Kerek perec megmondom nekik, hogy sötét az aurájuk. Aztán csak csodálkozzanak, hogy én ilyennek látom őket, amiért pletykálkodnak.

Ha pedig valaki villant valami értelmeset, akkor igyekszem eltanúlni tőle a jót. A jóra figyelek és nem a pletykákra.

Ilyenek az emberek. Alapjáraton mind bűnösök, de még a legnagyobb csicska is képes arra, hogy rádöbbentse őket a saját tévelygéseikre.

Megjegyzem még a rehab után is vissza estem, de több, mint fél éve tiszta vagyok. Hála Istennek mindezért.

ezek meg csodálkoznak, azon, amit elő adok az igazsággal szemben az ő igazságtalanságaikkal.

Elég mókás néha. Nem is nagyon próbálnak megfogni engem a szávaimban, mert rájöttek, hogy lehetetlen. Igazat szólok, titkom nincs, ha kérdeznek, akkor még ha kellemetlen is mégis őszintén beszélek. ha pedig tévedek, akkor azt beismerem.

De első évben, jobb , ha az ember meghúzza magát, figyel és tanul. Ha megy a munka és megvan az alapvető tapasztalat, akkor lehet bölcselkedni.

Olyanokkal állok szóba akik érdemesek rá. A többit leszarom. Mindenkihez úgy viszonyulok ahogy hozzám áll.

Olyanok társaságát keresem akik érdemesek rá.

Aki kétszínű nyomoronc annak beszólok és leállok vele vitatkozni, hogy érezze hogy nem vagyok senki lábtörlője.