Hogyan ne utólag jussom eszembe,hogy mi lett volna a jó megoldás?

Erre nem gondolatilag lehet legjobban felkészülni, hanem intuitiv.

Egy lehetséges megoldás a rendszeres meditációs gyakorlás (lehetőleg reggel hogy aztán az egész napra kihasson).

Ezt úgy lehet talán elképzelni mint egy számítógépes rendszert. A háttérben állandóan futnak a programok (gondolatok) és ezek mentén elszáll az ember (így aztán lemarad a jelenről). A meditáció egy gyakorlás ami által megfigyeljük a futó programokat (gondolatokat) és amelyikre már rálátunk - azt egyből el is tudjuk engedni.. Így egyre több felesleges gondolatfolyamatot állítunk le, ezért egyre inkább a jelenben vagyunk (ráadásul a még aktív folyamatok még jobban működnek, mivel egyre több energiát kapnak). Vagyis egyre többet lehetünk a jelenben, és a fontosabb dolgokra jobban tudunk összpontosítani.

Viszont ehhez igazi meditáció kell, ami nem újabb képzelgéseket hoz létre - hanem pont hogy megszünteti azokat.

Igen. Pl én anno Laár András - kiderülés c könyvében olvastam. Ebben szerintem elég jól le van írva. Bemásolom ide:

„Üljünk egyenes háttal, csukott vagy félig nyitott szemmel (ne fókuszáljunk konkrétan semmire), fejünket döntsük egy kicsit előre. Mindkét kezünket tegyük az ölünkbe oly módon, hogy a bal kézfejünket felfele néző tenyérrel az ölünkben nyugtatjuk, és ennek öblébe fektetjük jobb kézfejünket, szintén fölfelé néző tenyérrel. A két hüvelykujjunk finoman összeér.

Lélegezzünk az orrunkon keresztül. Fordítsuk figyelmünket a légzésünkre. Figyeljük meg a be- és kiáramló levegő által okozott érzést a két orrlyukunkon, azon a ponton, ahol a levegő nekiütközik az „orrkarikáknak”. Tartsuk figyelmünket ezen az érzésen, és tudatosítsuk magunkban minden egyes lélegzetvételt. Be és ki... be és ki. Ne avatkozzunk a légzés természetes folyamatába, ne erőltessük semmilyen módon, ne tartsuk vissza, ne fújtassunk, hanem csak egyszerűen figyeljünk éberen. Ha hosszan lélegzünk, tudatosítsuk: „hosszan lélegzem”, ha röviden lélegzünk, tudatosítsuk: „röviden lélegzem”. De ne akarjuk hosszítani vagy rövidíteni lélegzeteinket, hanem csak tartsuk ott a figyelmünket az orrlyukainkon tapasztalt érzeten. Ne kövessük magunkban a levegő útját, hanem maradjunk az orrunknál. Ezt oly módon magyarázzák az iratok, hogy hasonlatosan a fa fűrészeléséhez, figyelmünket ott is a fűrész és a fa találkozására irányítjuk, de azért eközben tudatában vagyunk az egész fűrész mozgásának is.

Ha bármilyen hang vagy mozgás jelenik meg tapasztalásunk terében, vegyük észre, tudatosítsuk, de ne foglalkozzunk vele tovább, hanem amilyen hamar csak lehet, térjünk vissza a légzés figyeléséhez. Ha képek jönnek be, vagy gondolatok, vegyük észre őket, de ne foglalkozzunk velük. Rövid regisztráció után térjünk vissza ismét a lélegzetvételek figyeléséhez.”