A lakhelyem közelében nincsenek barátaim, nem járok szórakozni, egyhangú az életem és már nagyon únom. Van remény?

16éves lány vagyok, falun lakom, ahol egy barátom sincs. Alsó tagozatba is mindenki utált /olyan érdektelen dolgok miatt h pl. gyengébb voltam mint a többiek, csúfoltak h csontváz vagyok, meg hogy mindig mamámnak írtam verseket../ott tettek nekem keresztbe ahol csak lehetett. Ezért városba mentem át suliba 5. osztálytól ahol megintcsak utáltak. De nem azért mert én olyan vagyok, akivel nem lehet barátkozni vagy szót érteni...már az baj volt nekik hogy jó tanuló voltam, rivalizálás folyt, aminek semmi értelmét nem láttam soha, ott is mindig csak bántottak. Alig vártam hogy vége legyen. 2éve már középiskolás vagyok, jobb körülmények között. Van 6 barátnőm, de ők sem veszik igazán komolyan a barátságot. Közülük 3nak pasija van, nyilván megvan kivel töltsék el az időt :@ A 4. csaj túl messze lakik tőlem, az 5. egy még régebben ismert barátnőjével jár szórakozni, a 6. pedig annyira családcentrikus, hogy nem jár bulikba, minden idejét a családjának szenteli. Nekem pedig egyhangú az életem. Szüleimen kívül nem beszélek senkivel a lakhelyemen. Most is itt lesz a falunap a hétvégén, és nincs kivel menni-maradnak a szülők kizárásos alapon. :S Lehet h csak apum jön...de ha ő se akkor valószínűleg én se. Amikor a városba a kedvenc együttesemnek a koncertje volt, csak azért nem mentem be mert nem volt kivel, bnőm a pasijával lógott akkor is. Ezért maradtam le róla, amiért még mindig fáj a szívem...dehát egyedül mi értelme van??? Az életem egyhangú, most itt a nyáriszünet, nap mint nap respedek a szobába a gép előtt, olykor kint vagyok a kutyámmal, de nem járok el sehová merthát egyedül mi értelme van???...UNALOM AZ ÉLETEM, ígyhát nem tartom sokra az életet...ha bemegyek a faluba motorzni, akkor is mindig csak röhögnek a rajtam a 10éves porbafingó kisfiúk. már csak az a reményem maradt, hogyha majd valahogy megszán a sors és megadja nekem életem szerelmét akkor majd járok vele bizonyos helyekre, bulikba..vagy fősulin megismerkedek majd bulizósabb kedvű csajokkal akikkel majd járunk buliba...anyum aztmondja, hogy még nem vagyok semmiről lemaradva, még csak most kezdődik az élet...de én mindig ugyérzem h ez az egyhangú élet sohasem fog megváltozni és már levagyok mindenről maradva...már 14évesek is járnak buliba...Úgyérzem egyedül vagyok a nagyvilágban és attól félek, h ha a pasik eddig nem "jöttek" akkormár ezekután sincs remény. :( ez a helyzet :(:(:(