Normális, hogy nem szeretem az embereket?

hát pedig muszáj lesz emberek közé menned

Érdekes, én meg azt hiszem, hogy az emberek szeretete velünk született (mindenkiben!!) csak idővel a környezetünk "elfedi", gyűlölettel, irigységgel, arroganciával..stb....

Hasonlóan érzek én is, mégis kicsit másként. Én magát a tömeget nem szeretem. Nem szeretek köztük lenni. Így külön-külön pedig nem tudom... valakivel szívesen elbeszélgetek, valakivel nem. Lehet túl fennhangzósan meg nagyképűen hangzik, de úgy érzem a korosztályommal csak a bulikról, piálásról, csajozásról/pasizásról meg egyéb sekélyes dolgokról lehet elbeszélgetni, és engem ezek nem tartanak lázban. Otthon ülök általában és rajzolok, olvasok, vagy egyedül sétálok, biciklizem stb de egyáltalán nem hiányzik, hogy egy társaság vegyen körül vagy ilyesmi. Szeretnék egy barátnőt, aki barátom és szerelmem is egyben, és ennyi elé lenne. Nem utálok vagy nézek le másokat, jóindulatú és segítőkész vagyok, csak egyszerűen nem szeretem másokra erőltetni a társaságom, illetve nem érzem szükségét, hogy legyen 100 "barátom".

Igen, én is idegennek érzem magam ezen a bolygón, mert másoknak az a természetes, ami számomra egyáltalán nem. A szerelmet meg ne erőltesd, ne "akard" valakibe belelátni ezt a jelenséget, majd kialakul. Lehet ezért nem éreztél még így, mert nem állsz készen egy párkapcsolatra, ki tudja...

Én is így érzek, és csak nagyon kevés ember van aki tényleg érdekel, de tényleg nagyon kevés, most így hirtelen 1 jut eszembe, és még egy másvalaki, de ő kevésbé. Egyiket sem ismerem személyesen, és nem is akarom. De én sem utálom az embereket amúgy, nem zavar a társaságuk sem igazán, megtanultam kezelni a dolgot, néha egész jól elszórakozom rajtuk.