Én így látom, te?

(ne probáljátok elhinni, csak olvassátok el, és gondolkozzatok el rajta:))

Ahogy olvasgatom ezt a fórumot, szembeszökik egy általános, egész világra jellemző probléma:

A boldogtalanság népbetegség, ki így, ki úgy, de a lényeg ugyanaz: nem jó úgy, ahogy van.

Ez a küzdés legtöbbször fejben zajlik le, fejben akarunk rajta változtatni. Kérdés, hogy ha valamivel fejben küzdünk, azon kívül, hogy kicseszettül érezzük magunkat, változtat-e valamin? Ez nem jelenti azt, hogy minden jó, és minden így fog már maradni, de ha nem küzdünk valamivel fejben, ad egy plussz erőt, amit eddig a küzdésre fordítottunk.

A boldogság kulcsa nem egy kívülről jövő valami, bár időleges feloldást kaphatunk ezektől is, de ha valami oknál fogva ez eltűnik, megint ott az üresség, boldogtalanság érzése.

Ez azért van, mert ezeket a dolgokat egy másik dologba, személybe helyezzük ki, és azt hisszük csak általuk kaphatjuk meg. Ezek a dolgok bennünk vannak! Meg sem tudnánk tapasztalni, ha nem lenne, ezeket mi okozzuk magunknak, csak azt hisszük, ez másik személyhez van kötve!

Kívülről jövő dolgok hajszolása helyett érezzük át, hogy mi magunkban is egészek vagyunk, nem kell ehhez más!

Legbelül mindenki egy az Élettel.