Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Nőgyűlölővé váltam volna?

Nőgyűlölővé váltam volna?

Figyelt kérdés

Mostanság már minden lányban csak a rosszat látom, előítéleteim vannak, főleg a szép lányokkal kapcsolatban, de a csúnyák sincsenek biztonságban, bennük sem látok semmi jót jellemre. Ha meglátok egy nekem tetsző lányt, alapból azt érzem, hogy biztos ő is aljas, beképzelt és sok fiút bántott már meg vagy használt ki, csalt meg. Minél aranyosabb, szebb, vonzóbb annál aljasabbnak látom, tartom.

Vicces, mert egy éve még épp fordítva volt, a kis alacsony, aranyos, szép lányokat úgy imádtam volna, ha barátnőim lettek volna, hogy csak na, de most meg nem hódolnék meg egynek sem, épp ellenkezőleg, kemény és távolságtartó vagyok a lányokkal.


Fura mód egy éve boldogabb voltam, annak ellenére, hogy ma már szánalmasnak tartom azt az érző szívű, reménytelen romantikus, jó fiút, aki voltam. Mégis hogy lehet valaki olyan hülye, hogy abban higgyen, hogy vannak még rendes, bájos, szép lányok manapság?!

Nem szabad egyben sem megbízni, se jónak lenni hozzájuk, mert csak megbántanak, megcsalnak, kihasználnak, dobnak. Én most ezt érzem. Az a tipikus jó fiú voltam, aki szerelemre, szeretetre, normális barátnőre vágyott. Aki hitt az érzelmekben, abban, hogy van egy lány, akivel együtt boldogok lehetnek és őszintén szerethetik egymást, ahogy manapság lehet látni a sok nyálas párt a városban. Lány a fiú ölében ülve, ilyen f@szságokról álmodta én is például, ilyen fiú voltam.

De ma már csak a szex miatt ismerkedem lányokkal, csak is a szex miatt van szükségem ánykra, nem hiszek ezekben a nyálas, szánalmas, gyökér dolgokban. Undorodom a jó fiús énemtől, remélem sosem leszek újra ilyen. Bár fura mód, akkor boldogabb voltam, illúziókba ringattam magam, hogy a lányok imádnivalóak és, hogy nekem is lehet majd egy nap egy ilyen aranyos, szeretnivaló barátnőm.


Tiszta szánalom! Még, jó, hogy időben felébredtem, hogy a lányok aljasok, rosszabbak, mint bármelyik fiú!



#fiú #válás #nőgyűlölővé
2012. aug. 7. 01:07
1 2
 1/13 anonim válasza:
szedj nyugtatót.
2012. aug. 7. 01:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Feladtad, és ez lesz a veszted.
2012. aug. 7. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim válasza:
Én azért sajnállak..
2012. aug. 7. 01:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:

megtaláltam az ideális párod: nem pofázik vissza, odaadó az ágyban, nincsennek elvárásai, szeretetre méltó és nem hisztizik


[link]

2012. aug. 7. 01:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
Szívemből szólottál öregem. (Y) Velem is ilyesmi van, igaz én nem utálom a nőket, de azt az egyet, akiben hiba volt megbíznom, azt leírhatatlanul megvetem - enyhén szólva. Mindkét nemben rengeteg szemét ember van, ritka a normális, de létezik.
2012. aug. 7. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
Sokan megérik a pénzüket,mindegy hogy milyen nemű emberről van szó,ezért utálom a legtöbbet
2012. aug. 7. 01:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim válasza:
Ha feladod, azt később fogod megbánni, amikor már esélyed sem lesz hogy társat találj! Ha eléred azt a kort akkor már feladhatod, de még korai. Mivel az előbb cod2vel játszottam képzeld el azt a szituációt, hogy egy orosz katona vagy egy házban amit meg kell védened, de özönlegenek a nácik, hogy bevegyék. Ha az adott pillanatban reménytelennek látod a helyzetet, akkor inkább kimész magadat lelövetni(feladod), vagy maradsz és kitartasz ameddig az összes meg nem döglik(csajod lesz), vagy a végsőkig, meghalsz, de mindent megtettél(amikor már kijelentheted, hogy feladod).
2012. aug. 7. 01:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim válasza:

Ezt a kérdést minek kellett kiírnod?! Most úgy őszintén. Semmi információszerzési célod nem volt vele, mivel...

1. A kérdés az, hogy nőgyűlölővé váltál-e, erre alatta a magyarázatban azt fejtegeted, hogy micsoda mocsok az összes nő.

2. Tudja mindenki, hogy ki vagy. Az a szerencsétlen debreceni csórigyerek, aki minden nap lezsibbasztja az oldalt.

3. Nem lehet eldönteni, hogy provokálni akarsz-e, vagy esetleg várod, hogy néhány hozzád hasonló megtört szerencsétlenül járt, mérges fiú témázzon veled, hogy tényleg milyen szemetek a lányok, vagy csak szimplán gond van veled az emeleten.


De reagálok azért az irományodra:

- Először is te vagy az aljas, amiért ÁLTALÁNOSÍTASZ, és sértő, bántó megjegyzéseket teszel az összes nőre.

- Azért is aljas vagy, amiért csak megd*gni akarod őket. (Bár tárgytalan, úgysem sikerül, mert úgysem tudnád összehozni, max. megint egy prostival). Minden vagy, csak FÉRFI nem.

- Azért lettél ilyen, mert nincs sikered a nőknél, mert görcsös vagy, zavarodott, és idegesítő.

- Végezetül a tanácsom: MENJ EL PSZICHOLÓGUSHOZ. Rettenetesen beteges, amit művelsz az oldalon lassan fél éve.



Lenne hozzád azért egy kérdésem is: Ha a lányok a mocskos szemetek, akkor miért van az, hogy én is és a barátnőim is folyton a fiúk miatt szívjuk meg, miattuk vagyunk szomorúak?!

Viszont én sosem írnám le az egész férfitársadalmat néhány bunkó miatt, aki megbántott, és nem veszíteném el az igaz szerelembe vetett hitem.

SZEDD MÁR ÖSSZE MAGAD!!!

2012. aug. 7. 01:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 Macs1209 ***** válasza:

Az helyett, hogy leírod, mennyire is gyűlölöd a nőket,

inkább ALUDJ, mint bármelyik normális ember (aki megteheti).

2012. aug. 7. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Valamennyire így vagyok én is, de nem gyűlölöm a nőket.


Nem tartom őket sem aljasnak, sem rossznak, illetve ez nemtől független.

2012. aug. 7. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!