Ebből kiút? Van még remény?

Körülbelül 3 éve kezdődött, azóta annyira lecsúsztam, hogy a föld alatt vagyok több ezer km-rel.

Gimiben még egy életvidám, erős lány voltam, aki odafigyelt magára, sportolt, volt stílusa, rengeteg barátja volt, jól tanult, ért el sikereket, stb...

Aztán nem vettek fel az egyetemre, akkor kezdődött a lecsúszásom.

Nem figyeltem oda magamra, elegem volt az életből, mindenből.

3 év alatt 50 kg-ot híztam, magányos lettem, megkeseredett, befelé forduló.

Nagy nehezen csináltam egy nyelvvizsgát, és egy évvel később bejutottam az egyetemre.

De csak rosszabb lett.

Rengeteget buliztam, ittam, órákra nem jártam be, egész nap csak feküdtem otthon, zabáltam és magamat sirattam.

2 év alatt, csak 89 kreditet sikerült összeszednem, holott minden vágyam az volt, hogy ezt tanulhassam, ezzel foglalkozhassak a jövőben.

Úgy érzem le is butultam teljesen, már nem fog úgy az agyam.

Már nincs stílusom, azt veszem fel amibe beleférek.

22 évesen, 110 kilosan, egyedül vagyok teljesen.

Már nem mosolygok, gyenge vagyok, az emberek megvetnek, undorodnak tőlem.

Ha belenézek a tükörbe és 40 éves kinézetű, szottyadt testű, undorító lény néz vissza rám.

Egyszerűen nincs erőm újrakezdeni, újra felépíteni mindent.

Tele vagyok tartozással, soha nincs pénzem.

Ennél lejjebb már nem lehet lenni.

Hogy kezdjek neki, mit csináljak, hogy újra minden jó legyen?

Utálom magam, és ezt az egész helyzetet.