Hogy kell reagálni az olyan emberekre, akik elmondják, hogy öngyilkosok akarnak lenni?

Erre én is kíváncsi lennék, sajnos nekem is nem egyszer volt már dolgom ilyenekkel.

Sajnos minden "eset" más és más. Van, aki egy alapos fejmosásra tér magához, valakit a gyengédséggel és kedvességgel lehet jobb belátásra bírni, van, akit meg a racionális érvek győznek meg.

Akikkel én találkoztam, azok nagy része csak egyszerű hiszti volt, figyelemfelkeltés, hogy foglalkozzanak már vele is. (Na meg volt olyan is, aki ezzel akart bemocskolni, rámírt, hogy öngyilkos akar lenni, mert ő egyik pasinak sem kell, stb. MEgpróbáltam megnyugtatni, győzködni, hogy nincs igaza, nem egy ocsmány féreg, akit még bottal sem piszkálnának meg... majd lementette a beszégletésünket, kimaszkírozta az ő siránkozásait, a helyére tök más szöveget beírt, mint ha ellenkezne, és közzétette, hogy én milyen mocsok vagyok, hogy hogy nyomulok rá. Ilyen is volt, de ezt inkább nem kommentálnám, tipikus példája az emberileg nulla férgeknek.)

De volt olyan is, aki tényleg meg akarta tenni, és csak hosszas győzködés után gondolta meg magát, miután sikerült meggyőznöm, hogy fontos nekem.

De olyan is volt, aki sokáig fenyegetőzött az öngyilkossággal, majd amikor már úgy tűnt, hogy stabil a helyzete, ő is jókedvűnek tűnt, az élete is jól alakult... váratlanul megtette. Szerencsére túlélte.

Általában aki hangoztatja, az nem teszi meg, vagy ha tesz is kért magában, nem akar meghalni, csak azt akarja elérni, hogy kicsit felfigyeljenek rá. Bár ez a "szabály" pont tini korban nem érvényes, mivel sokuk még nem igazán tudja felfogni az élet értékét, és a dolog komolyságát. (Hadd ne mondjam, hogy bizonyos stíluskörökben milyen hétköznapi dolog az öngyilkosság.)

Általában ha látod valakiről, hogy tényleg maga alatt van, és tényleg "elment a kedve az élettől", na, ő az, akire oda kell figyelni. Aki csak riogat, hogy végez magával, az áltlaában nem fog.

Sokan fordultak hozzám öngyilkossági panasszal, mert én elég jó tanácsokat osztogatok, illetve megvan a tartalmas élettapasztalatom a témában. Az elején még lelkesen belevetettem magam a lelkek gyámolításába, elmondtam mennyire csodás teremtések stb...

De mára mondhatni érzéketlen lettem. Teljesen tárgyilagosan felvezetem nekik a saját sztorim, mind azt, amin kisgyerekként végig mentem, illetve azt, hol vagyok most. Pszichiáter és segítő kéz, és szeretet nélkül.

Ha én megtudtam csinálni bárki megtudja. Senki nem mondta nekem, mi a depresszió ellenszere, mi az önismeret titka. Akarni kell, én helyettük nem tudok akarni. Így ha lusták a saját életükért tenni valamit, üsse kő. Hajrá!