Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Hogy lehetek annyira semmireke...

Hogy lehetek annyira semmirekellő ember, hogy semmilyen foglalkozásra nem érzem magam megfelelőnek?

Figyelt kérdés
Ugyan dolgoztam és dolgozom is (nem tárom fel mit) de nem vagyok hiteles az adott szakmában. Néha azt kell éreznem, hogy ezért kár volt megszületnem. Állandó önostorozó hajlam vagyok és sosem voltam/vagyok elégedett azzal, amit éppen csináltam/csinálok holott dicséretet is kaptam/kapok időnként. Tudom az önmarcangolás helyett inkább meg kellene találnom magam, de tudom ahol most vagyok az csak egy útkeresési időszak, fázis az életemben. Tovább kellene lépnem, de nem tudom, hogy merre. Időnként már-már kiüresedik. Sosem vagyok munka nélkül és nem büdös a munka számomra. Csak munkámból adódóan az idegkimerültség jelei mutatkoznak rajtam. Holott már azt is megtanultam, hogyan peregjenek le rólam a személyemet ért támadások és rezzenéstelen lettem szinte minden mocskolódásra. Ugyanakkor mégis nyomasztanak a köztünk járó netpatkányok, a gyűlöletkeltők.
2014. nov. 28. 23:30
 1/2 anonim ***** válasza:
Kissé felesleges önostorozásnak tűnik ez az egész a részedről. Az embert nem a munkája határozza meg, az emberek 95%-a teljesen értelmetlen munkát végez, mégis megvannak. Bármi is a foglalkozásod, nem kell úgy érezned tőle, hogy megváltod vele az emberiséget, egyszerűen csináld meg, és kész. Teljesedj ki valami másban.
2014. nov. 29. 01:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Pszichológusok véleménye szerint mindig csak olyan munkát végezzünk, amit szeretünk is. Akkor csináljuk úgy, hogy bemegyünk és csak felvesszük érte a pénzt?
2014. nov. 29. 11:54

Kapcsolódó kérdések:

Lehetséges az, hogy két ember ugyanazokat az eseményeket éli még (csak elméletben gondoljunk bele) és az egyiknek nagy önbizalma lesz, másiknak kicsi...

Mintha egy steril kísérlet, teljesen ugyanaz történik a két emberrel, és ennyi másképp fejlődnek? ez lehetséges? és mondjuk ikreknél, hogy alakulna? kisebb lenne az eltérés feltehetőleg

HELP! Van 2 osztálytársam akik szórakoznak velem, és hiába vagyok nagyon ideges, nem merem őket megütni. Nem értem, miért?

mindkét gyerek 1 évvel idősebb nálam, magasabbak és erősebbek is. Tudom hogy egyik sem tud verekedni,mindkettő csak csapkodna az ökleivel.én viszont sokat gyakoroltam,pont erre készülvén hogy megmutatom nekik, tudom hogy gyorsabban, pontosabban és technikásabban ütök...

Találós kérdés, szextéma és káromkodás nélkül mi az ami botránykeltő, amin morfondírozik az ember magában?

Van ilyen egyáltalán, van enélkül nincs értelme ilyenbe gondolkodni? van ez a videó ez pont-e két dolog miatt lett ekkora siker, mert egyébként enélkül egy kalap szart sem ér.De mivel én nem akarok ilyen primitív videókat csinálni ezért gondolkodom, hogy mit lehetne,...

Van olyan hogy az ember szerelmes magába?

A külsömet tökéletesnek látom! Gyönyörű hosszú szőke hajam van,az arcom tökéletes: ívelt sötét szemöldök, tökéletes alakú és szép színű szem, pisze orr és vastag száj ésa formája olyan amilyet egy plasztikai sebész sem tudna csinálni. Magas vagyok alakom nagyon jo és...




Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!