Ki fél még felnőni? Miért fél felnőni?

Csatlakoznék, bár nem tudom, hogy még megtehetem-e...

Régen, ha valaki megkérdezte tőlem, hogy mi akarok lenni, ha felnövök, azt mondtam: remete. Ezen persze mindenki teljesen ledöbbent, esetleg zavarában nevetni kezdett, aztán témát váltott. Nem nagyon szeretem a társaságot, bár van néhány barátom. Mindegyiküket különböző módon szeretem, különféle okok miatt, de egy dolog közös bennük: mindannyian képesek gyerekként élni, cselekedni, érezni. Annyira tiszták, naivak, mint a gyerekek. Ezt nagyon becsülöm bennük, mert manapság ritka az ilyesmi, és mert én már rég nem érzem magam ilyen ártatlannak - még akkor sem, ha a körülöttem élők annak tartanak. Azt hiszem, engem ez a világ már teljesen beszennyezett, és már sosem fogom tudni magam tisztára mosni. Úgy gondolom, rossz hatással vagyok mindenkire, holott néhány éve még magam is azt gondoltam, hogy sosem leszek olyan, mint a többiek. Mégis ilyen lettem, érzéketlen, agresszív és szomorú. Szomorú amiatt, amit ez a világ tesz az emberekkel.

Remélem, te nem fogsz úgy járni, mint én, hanem továbbra is megmaradsz olyannak, amilyen most vagy.

Szia!

Korábban, sőt egészen majdnem mostanáig én is úgy voltam, hogy a világ rossz. Meggyőződésem volt. Mindig is máshogy gondolkodtam, mint a többiek, kilógtam a sorból, de ezzel nem békéltem meg, próbáltam beilleszkedni, de mivel akartam is meg nem is, ebből lett a belső konkfliktus, és mostanra eljutottam oda, hogy nem is tudom ki vagyok. Én is mostanában emlegettem néhány embernek, hogy legszívesebben elmennék Tibetbe egy jó hosszú időre. De már nem azért, mint esetleg korábban, hogy elbújjak a világ rossz dolgai elöl, mert nincs ilyen. Ez most így fura kijelentés, ha pár könyv nem kezd el erre ráébreszteni, akkor még mindig úgy gondolnám, hogy a világ rossz, és kizárt, hogy ilyen világban boldog legyek. De lehetséges. Ezért mennék el egy távoli helyre, hogy olvassak, és ráébredjek arra, hogy a világ jó. Persze nem az emberek által beszennyezett világ jóságára gondolok...hanem úgy alapból, az életre.

Amúgy mivel ilyeneken gondolkozol, már pont, hogy nem vagy gyereklelkű. A gyerek felhőtlenül boldog, és nem gondolkozik azon, hogy a világ rossz vagy nem rossz, teljesen meg van elégedve vele, és fel se merül benne, hogy esetleg valami nem stímmel. Később kezdődik el ez, a társadalom és a nevelés hatására, hogy aggódni kell, stresszelni kell, hiszen ha ennyi probléma van a világban, hogy lehetnél felhőtlenül boldog? Aggódj csak a sok szarság miatt, mert ilyen az élet! Hát pedig nem! Erre kell ráébrednünk.

Most hirtelen ennyi jutott az eszembe, lehet h kicsit össze vissza írtam :)

19/L

Utolsó vagyok.

Jah igen, és nekem is ez volt, az osztályban kb 1 barát, és inkább a tanárokkal voltam jóban. A többiekkel nem találtam a közös hangot, de erről persze én (is) tehetek, a hozzáállásommal.

Én csak azt nem értem, hogy ha így gondolkodunk, akkor azzal előrébb vagyunk-e, mint aki csinálja a napi dolgait és ezzel úgy el is van, vagy nem. Mert ez egy érdekes kérdés. Lehet úgy élni, hogy azt hiszed annyi az élet, hogy dolgozol, tanulsz, csinálsz ezt azt ami leköt, vannak kapcsolataid, és ettől boldog vagy, vagyis azt hiszed. És lehet úgy, hogy ezekkel nem elégszel meg, és vmi többre vágysz, talán az igazi boldogságra, és lehetséges, hogy pont ezért vágyódunk el távoli helyekre, mert nem ezekből a dolgokból fakad a boldogság, hanem magunkban találhatjuk meg...

Kedves utolsó!

Akkor nálunk sokkal okosabb emberek gondolataira mondod, hogy "pite". Intelligens ember nem tesz ilyen kijelentéseket, maximum az után, hogy elgondolkozik rajta hosszabb időn keresztül, de még akkor sem zárkózik el, hogy esetleg létezik az ő "tökéletes felfogásán" túl más gondolkodás, ami esetleg igaz lehet. Ez a tipikus reakció, a legtöbb ember így védi meg magát, hogy megtarthassa az ő stabilan felépített kis világát, amire támaszkodhat.