Mégis mit tehetnék, ha szabadságra vágyom?

Nehezen találom a szavakat arra, amit érzek.

Mostanában nagyon hullámzó a kedélyállapotom, de ez nyilván a tinédzser kor egyik kellemetlen velejárója... igazából olyan, hogy nagyon magam alatt lennék, nincs is. Egészen egyszerűen valahogy nem férek a bőrömbe. Már hetek óta buzog bennem valami tettvágy, amit semmivel sem tudok kielégíteni, nem bírok a fenekemen maradni, csinálhatok bármit, már semmi nem elég izgalmas. Az iskolában gyakran elkalandoznak a gondolataim, hazafelé szintén. Nagyon szabadságpárti lettem, mennék, amerre az orrom visz, kipróbálnám, amit csak tudok (sajnos itt a kábítószerekre is gondolok), körbeutaznám európát stoppal, és elszakadnék a családtól, a barátoktól... ez mind szép és jó lenne, ha egy 14 éves álmodozó kisgyerek lennék, de így 18 évesen valahogy nem így kéne gondolkodnom. Mégsem tudom kiverni a fejemből, ezeket a dolgokat meg AKAROM csinálni. Élni akarok, nem a padban gubbasztani. Az a baj, hogy hiába akarom elnyomni, mindig elő-előbukkan az ötlet a fejemben, és képtelen vagyok elvonatkoztatni tőle...