Mi tévő legyek?

Figyelt kérdés
Sajnos nagyon sokáig ha valaki szívességet kért nem tudtam nemet mondani. Aztán ez a saját életemet, céljaimat kezdte hátráltatni, míg lassan elkezdtem ezen változtatni, hogy ha valaki megint kért valamit, akkor mondtam, hogy térjünk vissza a témára kicsit később, elszámoltam "ezerig" és udvariasan nemet mondtam, aztán eljutottam addig, hogy most már rögtön nemet tudok mondani olyan szívességkérésre, ami inkább az ugráltatás, kihasználás vagy lusta kategóriába tartozik. Az egyik barátnőm (akit már nem tekintek annak, illetve vele pár napja kerülök mindenféle kommunikációt), egyfolytában írogat a továbbra is szívességkérős és ugráltatós üzeneteit, de már nem válaszolok egyáltalán. Viszont nagyon erőszakos, tukmálós típus, már előre rettegek, hogy hivogatni fog. Mit lehet ezzel a helyzettel kezdeni, anélkül, hogy ne küldjem el a fenébe?
2018. júl. 31. 07:29
 1/3 anonim válasza:
Igen a baj az, hogy az elején elrontottad. Szívességet nagyon helyes, hogy teszel. De... semmiképp sem szabad vele túlzásba esni. A mai világban sajnos a tizenéves lányok kihasználják a velük ellentétben való kedves/önzetlen társukat. Ügyes vagy, hogy próbáltál magadon uralkodni és ez már haladás. De hidd el, az őket nem fogja meghatni hogy nem írsz vissza, mert jól tudják, hogy előbb utóbb ugrani fogsz, mert nem szólsz semmit. Ha megmondod nekik "szépen" hogy: "neked is van lábad/kezed, ami arra való, hogy kiszolgáld magad és nem arra, hogy tárt karokkal várd az én munkámat." Nem fognak többet téged cseszegetni. Az elején még lehet nehéz lesz felfogniuk, de aztán rájönnek hogy mégsem érdemes téged ugráltatni. Borzalmas hogy hova fejlődik a világ, sajnos az irigy, akaratos, beképzelt, nagy szájú, stb.. kifejezéseket egyes lányokra mondhatni.
2018. júl. 31. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
köszönöm a választ, igen, ezt valóban én rontottam el az elején. De ez jó tanács, ha még egyszer felkeresne, akkor így teszek.
2018. júl. 31. 15:28
 3/3 anonim válasza:

Igazán nincs mit❤

(Első)

2018. júl. 31. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!