Ti hogy fogadjátok el hogy lessz egy idő ami után már nem lesztek a világon? Mindent elengedni .. És elfogadni hogy nem tart tovább az életetek. Eltüntök.

Régen rengeteget gondolkoztam ezen, és nem tudtam elfogadni a dolgot, sírhatnékom volt ha a halálra gondoltam.

Aztán a papám meghalt, és akkor megtört bennem valami. Elkezdtem komolyabban elgondolkodni a témán.

Nem akarok tanácsot adni, én csak elmondom nekem mi segített elfogadni a halál tényét, és vagy levonod belőle a tanulságot vagy nem.

Én elkezdtem kijárkálni a temetőbe, nem csak halottak napján, hanem pl. papám születésnapján, halála napján, ilyen-olyan eseményeken pl. a saját születésnapomon vagy a ballagásom napján is kimentem hozzá.

A lényeg, hogy én ott körbejárkáltam más sírokat is, megnéztem ki mikor élt és mikor halt meg, hány évesen halt meg meg ilyesmi. Gondolkoztam vajon milyen életük lehetett, vajon hogyan haltak meg, vajon féltek-e a haláltól. Aztán ránéztem papám sírkövére, egynek tűnik a sok közül, pedig én ismertem őt. Elképzelhetetlennek tűnik a halál, a temető, amíg nem kerül oda egy szeretted. Akit napi szinten láttál. Rájöttem hogy én is ide fogok kerülni. Mindenki ide fog kerülni. A halált nem lehet kijátszani. Mindenki itt végzi, függetlenül attól hogy milyen ember volt.

Aztán elkezdtem nézni egy sorozatot ami szintén segített, a Szellemekkel suttogó. Tudom ez egy kitalált, kissé viccesnek tűnő sorozat, de ha egy kicsit túl nézel a realitáson, és spirituálisan próbálsz tekinteni a világra, akkor kicsit átértékeled a dolgokat. Pl. Van az a rész amikor Andrea meghal. A szelleme felkeresi Melindát, észre se veszi hogy már halott. Mármint Andrea nem veszi észre. Sokként éri mikor Melinda elmondja neki. Észre se vette hogy meghalt. Ez egy kicsit megnyugtató. Még ha szellemek nem is léteznek. :)

Segített még az is, hogy belegondoltam, senki se emlékszik arra hogy mi volt a születése előtt. Nem emlékszünk előző életre, Mennyországra vagy bármi ilyesmire, nem emlékszünk arra a 9 hónapra amit édesanyánk hasában töltöttünk el, sőt, az emberek 99%-a arra se emlékszik milyen volt élete első 3 éve. Pedig már akkor is éltünk. És sajnáljuk vagy fájdalmas arra gondolni hogy nem emlékszünk rá? Nem. Miért váltson ki érzelmeket mikor te most a jelenben élsz, nem a múltban. Na szerintem ugyanez lesz halálunkkor is. Nem fogod sajnálni azt hogy meghalsz, hogy itt hagysz mindent, mivel nem is fogsz emlékezni rá. SZERINTEM. Fogalmam sincs. Én ezzel nyugtatom magam, ez tűnik reálisnak. Minden emléked elveszik. Nem lesznek gondolataid. Egy új élet vár rád. Ami ki tudja mit jelent. Lehet hogy újjászületünk, lehet hogy a lelkünk felkerül a Mennybe, de az is lehet hogy valóban szellemekként fogunk a Földön kísérteni. Nem tudhatjuk. De nem is kéne ezzel foglalkozni. Csak a jelennel. Ki kell hozni a maximumot a jelenlegi életünkből. Mert nem tudhatod mi vár rád a halál után.

Nagyon jó lesz. Akkor már jöhet a világvége, az apokalipszis meg minden! Mindenki azt csinál, amit akar. Sose féltem a haláltól. Sokkal jobban tartok pl a 80 éves nagyim halálától, mint az enyémtől. Mert rajta kívül nem marad senkim!

Én csak egyet akarok. ,,ágyban párnák közt........”

18/f