Huszon évesen nem lelem semmiben örömöm az életben, és lelkileg 90 évesnek érzem legalább magam. Mit tegyek? Kb mindenkinek izgalmasabb élete van az enyémnél

Szóval elutasítasz mindenkit aztán it panaszkodsz, hogy magányos vagy? Hmmmmmm...

Legközelebb ne utasítsd őket vissza, szerezz barátokat, ha még nem késő. Az önbizalom pedig sokat múlik rajtad is. A siránkozással semmire se mész, kezdj el magadon változtatni. Építsd az önbizalmadat, csinálj olyan dolgokat amiben jó vagy, kezdj el többet mosolyogni az emberekre, stb.

"öntudaton kívül reflexesen utasítok vissza mindenkit"

Mondjuk ezzel a szöveggel bejelentkezhetnél egy pszichoterapeutához. Amúgy én is voltam így, de aztán abbahagytam a munkát másfél évre, elvonultam és megoldottam a problémáimat. Utána már volt erőm a mindennapi életben küzdeni a defektjeimmel. És sokat fejlődtem, meg már a munkahelyre járás se okoz gondot.

De ezt úgy tudtam megcsinálni, hogy előtte 2 évig arra spóroltam, hogy utána ne kelljen dolgoznom, hanem megéljek a tartalékaimból. Nem tudom, hogy te milyen anyagi körülmények között vagy, de ha megteheted hagyd abba a munkát egy időre.