Nárcisztikus barátságból, lehetséges-e kiszabadulni?

22/F . Több kérdésem van, de mivel a szabályzat szerint nem egy kérdésben kell fell tenni több témára szánt kérdést, a számomra legaktuálisabbat fogom leírni. Kezdem is.

Sziasztok! Hosszúra fog nyúlni a leírás.

Első sorban, a 'barátságunk' kezdetéről fogok nektek írni.

Körülbelül négy/öt éve ismerkedtem meg egy addig számomra ismeretlen iskolatársammal, aki felettem volt, úgy tudom egy évvel. 2015/2016 körül volt ez, s azóta egyre többet találkozunk. Az utóbbi 2-3 évben nem volt már olyan hónap, hogy többször ne találkoztunk. Ez évben most már többnyire egy héten legalább egyszer, s megtörténik hogy szinte minden nap találkozunk. Nekem ennyire gyakori találkozásom, baráttal, nem volt(körülbelül 13-14 éves korom óta). Tapasztalatlan vagyok a baráti kapcsolatokban. Ugyancsak önértékelési problémákkal is küszködök: nem volt gyakori reflekcióm magamról, mivel nagyon lekötöttem magam.

'Barátságunk' úgy kezdődött, hogy suliban, szünetben, rámköszönt, elkezdtünk beszélgetni(már biztos nem először látott gyengének, mivel akkoriban nagyon lehúztak a pszihés gyógyszerek, nehézségem volt lépni, és ez látszott). Legyengült voltam, érdeklődő volt. Kedves voltam, s őszinte vele. Nem is volt bajom eddig: mostanában kezdem észre venni, mennyire igaz rá: ő nárcisztikus. Nemcsak, ő is mondta már magáról többször, hogy ő az. Valóban, barát is akar velem lenni(bár az én szemszögemből, nehézkes egy barát ő, s nehéz kibírni vele. Folyton másokról beszél, másokat aláz le mikor velem beszél. Ez engem felzaklat egy jó ideje. Kihasználható vagyok: önértékelési problémákkal küzdök(néha pedig butának érzem magam: nem tanultam sosem különösen jól. Felsőiskolában is épp hogy csak átcsúsztam.

Pszichológushoz is jártam körülbelül 2 évig, szünetekkel. Ha megszámolom körülbelül 10-20 alkalommal. Ne torkoljunk bele most más témájú kérdésekbe: hagyjuk ezt.

Úgy érzem csak fecsérlem vele az időmet: eljárunk bulizni, persze, néha jó passzban vagyok, s megértem őt: vígasztalom őt, segítek neki ha bajban van(példa a többi barátságai). Az utóbbi egy hétben kétszer is vita alakult ki: nem tartom normálisnak hogy ilyen gyakran(több mint háromszor egy héten de persze általában három óránál többet, (akár 10 órát is itt szokott ülni) itt ül.

Én úgy látom, nem nagyon érdekli, ami velem zajlik, s ha elkezdek magamról beszélni, hamar újra róla szól minden, magáról beszél,mesél. Itt az én múltbeli, s most már újra jelenbeli semmittevésem(na jó(de mégsem jó), nem semmit, rengeteget gépezek, többnyire pazarlom az időt. Néha igen:segít. Apám, anyám eltűri őt nálunk: néha adok neki valami kaját is.

Ne térjek le a témáról: nem bírom tovább, hogy ide jön, minden héten, mintha kantinba jönne, játszik a gépemen órákat, s a saját gyengeségem miatt, ő úgy jön ide, mintha 'itt lakna'... Arról beszélek, hogy nem érzem jól magam mellette. Nem hallgat meg, csak nagyon, de nagyon ritkán: mikor kinyílok neki. Egyre kevesebbszer nyílok meg neki. Amikor pedig velem barátkozik: lehúzva, s megkötözve érzem magam. Ismerem a szokásait: gyakran jár nagyvonalú éttermekbe, elkölt egy-egy pizzára néha hetente többször is: amennyiben a szülei ebben nem korlátozzák, s általában nem teszik.

Tudom hogy, túl sokat gondolok rá, de már veszélyben érzem magam: nem jut semmi energiám magamra...

Ezért csak is magamat okolhatom: cigizek, nem sportolok(ezen változtatni próbálok) (kivéve:szoktam sétálni, amikor csak eszembe jut, csak tudjam rá venni magam).

Már alapból az nehéz, hogy semmit nem találok helyes elfoglaltságot: teljesen gondtalan életet élek: bár ezt nem érzem igaznak, mivel folyton elnyomva érzem magam, s ezért menekülök a számítógépbe. Nem látok kiutat. Akár azt is mondhatom: tanácstalan vagyok.

Már azon is elgondolkoztam, megéri-e egyáltalán kilépni ebből a barátságból/kapcsolatból...

Semmi dolgom nincs: hasznos munkát csak keveset csinálok: elmegyek tejért, kenyérért stb.

Látom nem tudom elfojtani a következőt, ezért leírom: nagyon gyerekes, és inaktív ember vagyok, s ebben, semmit nem segített, vagy csak idénlegesen ez a nárcisz haverom.

Valóban, elhívott néha másokhoz, de nekem már tökre elegem van: nem elég neki, hogy velem tölt ennyi időt , majdnem minden nap, még arra pazaroljam az energiámat/szeretetemet, hogy próbáljam megoldani az ő problémáit, vagy esetleg az úgynevezett barátainak segítsek megoldani a problémáikat.

Teljesen betokosodtam: nincs munkahelyem, még az érettségin is megbuktam: életcélom nincs: de a legnagyobb bajom az, hogy itt ülök a házban, órákat, napokat(persze minél több kivételt próbálok tenni, de semmi ambícióm nincs már, mert csak a rosszat látom: főleg hogy a haverom is, aki persze a saját hibámból adódóan ismerkedett meg velem(gyengeségemből, ostobaságomból), semmi kedvem semmihez. Azt sem tudom mit írjak. Leírom a pozitív tulajdonságaimat, mivel már rettentő hosszú lehet, amit leírtam eddig: s kevés a helyes válaszra az esély...(vagy egyáltalán válaszra). A szüleimet igyekszem semmiért sem okolni, mivel ahányszor őket okolom, ők magyaráznak csak, prédikálnak, vagy olyan dolgokat mondanak, amiket ÉN refuzálok egyből, meg nem csinálok.

Nincs sok: de hát itt van:7 éves koromtól beirattak zongorázni, egészen végeztem felsőiskola végéig, ezután már leáltam. Már belebetegettem abba, hogy 3 helyre jártam tanulni zongorázni különböző műfajokat: abbahagytam.

Évekig a számítógépbe menekültem, most meg semmi aktivitásom nincs. Valahogy úgy tűnik nem is akarok: túl nagyok az elvárásaim magammal szemben.(meg túl butának is gondolnak a szüleim is), persze velük élek, s minden héten többször hallom ezt, de főleg a prédikációkat...

Nem szoktam problémáimat megosztani másokkal, szinte sose, de most itt vannak. Priviben is írhattok.