Miért utálják azokat az embereket akiknek fejlett az igazságérzetük?

Mert sokszor a saját véleményüket szajkózzák "igazságként" hisztérikusan visítozva.

Logikusan, érvekkel alátámasztva meggyőzhető vagyok. Ordítással ("mert csak!") és fizikai fenyegetéssel meg nem.

1. Viszonyítás kérdése, hogy ki, mire tekint igazságként. -A legtöbb embernek "saját igazsága", - igazságérzete - van.

2. Az őszinteség önmagában nem bűn, de sokan összekeverik a tapintatlan gyökér magatartással az őszinte vélemény megformálását. -Ha én más véleményen vagyok, mint egy ember, az nem jogosít fel arra, hogy sértegessem, megalázzam.

3. Sokan abban látják a saját igazságukat, hogy végig sem hallgatják a másik embert, - csak a magukét fújják - lehetőleg úgy, hogy a másikat még véletlenül se hagyják szóhoz jutni annak reményében, hogy legyen esélye megvédeni a saját álláspontját.

4. Sokan a saját igazságuknak érzik azt is, hogy kéretlenül osszák az eszet, beleszóljanak mások magánügyeibe, könyékig kotorásszanak mások zsebeiben, - holott ehhez semmi joguk.

Ennyit a "fejlett" igazságérzetről!

Itt szerintem érdemes megkülönböztetni az "igazság" szó értelmeit. Szerintem nem arra mondják, hogy fejlett az igazságérzete, aki a saját igazát szajkózza, vagy aki úgy érzi, hogy csak neki lehet igaza. A fejlett igazságérzet az, ami gyerekeknek, kamaszoknak van. Pl. ha ketten nem egyforma jutalmat/büntetést kapnak ugyanazért a dologért, akkor egy gyereknek ez hamar feltűnik és gyakran szóvá is teszik, mert nincsenek bennük azok a gátlások, mint a felnőttekben. A felnőtt nem mondja ki, mert, ha őt éri a negatív megkülönböztetés, akkor kicsinyeskedőnek tarthatják majd, ha szóvá teszi, vagy más okból lehet sértődés, kellemetlen helyzet belőle. Egy gyerekre meg csak legyintenek, hogy gyerekszáj, vagy jobb esetleg azt mondják: igaza van!

Szerintem utóbbi értelemben a fejlett igazságérzetűeket nem utálják, csak ha túlságosan kellemetlen helyzetet teremtenek vagy nagyon tapintatlanul közlik az igazságot. Valóban sokszor fáj az igazság...