Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Mit gondoltok erről (többi lenn)?

Mit gondoltok erről (többi lenn)?

Figyelt kérdés
Pár éve egy nemzetközi találkozón összebarátkoztam egy itt élő külföldi diákkal, sokat mászkáltunk egy időben. Tavaly még a karantén előtt azzal utasította el a meghívásomat hogy magyar barátnője lett és ez volt találkozásunk célja, a magyar nyelv gyakorlása. Semmi gond, elfogadtam. Majd a tavalyi karantén után újra szóba álltunk, mint mondta a karantén alatt szakítottak. (Ekkor megkérdezte, meleg vagyok-e mivel anno egyszer termálfürdőbe mentünk, a magyar lány mondta neki, hogy lehet.) Nem esett jól, hogy ilyenkor már jó vagyok hogy szakítottak, de gondoltam egyszeri eset, nyáron találkoztunk is italra (én ajánlottam fel). ha jól láttam most összehaverkodott vagy járnak (nem tudom) egy lánnyal aki beszéli a nyelvét és felvette a vallását, ők mennek ide-oda. Írtam, segítsek-e regisztrálni az oltásra, nem válaszol, pedig látta. Elhatároztam hogy finoman jelzem hogy nem érdemes ezt fenntartani. Szerintetek jó ötlet? Mivel szeretnék nagyon egy havert az ő kultúrájából, és gondolom ismeri az itt élő honfitársai részét, így az érdekem, hogy ne haragban vessek véget ennek. Szerintetek jó ötlet ez, hogy lezárom? Illetve jó ötlet finoman kifejezni, hogy ne mondjon rólam senkinek semmit ha nem akar pert?

2021. márc. 29. 12:36
 1/10 anonim ***** válasza:
92%
Ha ignorálta az utolsó válaszodat, akkor az egy jelzés, hogy nem szeretne veled társalogni. Felesleges újra írnod.
2021. márc. 29. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Gondoltam. Ezért kérdezem hogy egy finom lezárást írnék neki egy udvarias fenyegetéssel. Mivel anno elég őszinte dolgokról beszélgettünk.
2021. márc. 29. 12:40
 3/10 anonim ***** válasza:
90%
Én nem tenném, mert ciki helyzetbe kerülnék. De a te dolgod. Tedd azt, amit jónak látsz.
2021. márc. 29. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
#3, köszi! melyik részére érted és milyen ciki helyzet? nem kötekedésből, csak át akarom gondolni pro és kontra...
2021. márc. 29. 12:46
 5/10 anonim ***** válasza:
92%
Hát ugye alap szabály, hogy ha valaki ignorál, nem írunk másodszor. Legalábbis nálam ez szabály.:D
2021. márc. 29. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Értem! :D amúgy alapesetben lehetne hogy elfoglalt,stb, bár az előzményeket nézve tényleg ignorálás.
2021. márc. 29. 12:49
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell fenyegetés, felesleges. Egyszerűen ne írj neki többet és kész.
2021. márc. 29. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Ja, nem rosszindulatból mondanám, csak ha az új nyelvgyakorló partnerem ismerné, elég ciki lenne. Már ez is fura volt, hogy említette a magyar barátnőjének, hogy termálfürdőben voltunk, erre a csaj kikombinálta hogy lehet h meleg vagy bi vagyok. (gondolom mert régen a Rudasba jártak)
2021. márc. 29. 14:12
 9/10 anonim ***** válasza:
Szerintem se írj neki többet.
2021. márc. 29. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Tudom, ez lenne a legjobb, az egy ami visszatart amit írtam, ha egy új barát ismerné...
2021. márc. 29. 14:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!