Miért nincsenek barátaim?

Amióta volt az online oktatás, és visszaküldtek bennünket a suliba, azt vettem észre, hogy magányos vagyok. Ugye most vagyok kilencedikes, és a volt osztályomból egyetlen egy lánnyal tartom a kapcsolatot, ő a legjobb barátnőm. Más suliba mentünk és ő sportol is emellé, és nehezen tudunk találkozni, beszélgetni. Hiába mondjuk egymást "legjobb barátnők"nek, én úgy érzem, hogy nem vagyunk azok. Megosztom vele a dolgokat, de például ő sosem jön el hozzám aludni, mindig csak én megyek hozzá, de ez is ritka. Ha találkozunk simán, akkor jön hozzám, de ha alvásról van szó akkor egyből nincs kedve, nem akar (ezt már megbeszéltük miért). Nem tudom miért, mindig ilyen távolinak érzem ezt a barátságot. A problémám ezzel az, hogy nekem csak ő a az egyetlen barátom. Sok lánnyal beszélgetek az osztályban, nagyon kedvesek imádnak meg minden, de annyira ott akarnék aludni valakinél, vagy csak valaki nálam, azonban mindenkinek meg van a saját barátnője, akinél alszik vagy találkozik. Telefonon tök jól elbeszélgetek mindenkivel, de ha felvetem, hogy "mennyire hiányzik már, találkozzunk" egyből senkinek nincs kedve találkozni. Mindig én kérdezek meg mindenkit és hívok el találkozni, de rám soha nem ír senki. Ha én nem keresem az embereket akkor ők rám se sz@rnak. A barátnőm ugye sportol és neki van ott egy nagyon jó barátnője, aki legjobb barátnőnek szólítja az én barátnőmet. Mindenre nyitott vagyok, csak lenne valaki, aki keresne. Nem muszáj egyből valakinek nálam aludnia, csak találkozzunk és üljünk le egy padra beszélgetni, vagy sétáljunk. Már elegem van abból, hogy látom a többieket, ahogyan a barátnőikkel vannak, én meg otthon ülök egyedül. Mi lehet a baj? Tudom, hogy én is hibás vagyok valamennyire, de mivel eddig mindig mindenki visszautasította a találkozókat, ezért már félek megkérdezni az embereket. Tudtok valami tanácsot adni?

16/L