Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan lenne érdemes a nulláró...

Hogyan lenne érdemes a nulláról új társaságba kerülni, szerezni pár havert, egy-két igazi barátot?

Figyelt kérdés

Szó szerint a nulláról. A szüleimmel nem az igazi a kapcsolatom, az általános- és középiskolai osztálytársaim nem tartják velem a kapcsolatot, az egyetemi csoporttársaim gyakorlatilag kiközösítenek maguk közül. Részben velem van egyébként a baj, nehezen nyílok meg, nem vagyok túl beszédes, nem vagyok bulizós, meg nagy társasági ember. Igazából csak néhány igaz barátra lenne szükségem, akik meghallgatnak, akikkel kölcsönösen számíthatunk egymásra, akiket érdekel, hogy mi van velem. Akiket eddig a barátaimnak tartottam, azok is csak hátba szúrtak, csak addig voltam érdekes nekik, amíg valamiben segíteni tudtam. Illetve vannak köztük olyanok, akiket szimplán csak totálisan nem érdeklek. Velük kapcsolatban próbáltam az utóbbi időben is "gürizni", hogy hátha mégis megkedvelnek, befogadnak, de semmi eredmény. Na, ennyit a panaszkodásról. Akivel eddig beszéltem erről a dologról, azt tanácsolta, hogy próbáljak meg új társaságba kerülni, új embereket megismerni.

Hogyan lehet ezt megtenni? Hol ismerkedjen egy visszahúzódóbb, huszonéves egyetemista srác?



2021. szept. 21. 23:16
 1/1 anonim ***** válasza:
100%

Valami hobbid van? Bélyeg-érme-valami autómárka-bármi ilyesmi. Ezeknek mindnek elég nagy közössége van, pezsgő klubélettel, rendezvényekkel, ahol lehet hasonló érdeklődésű arcokkal haverkodni.

Ha esetleg túrázás, kirándulások érdekelnek akkor keress FB-n csoportokat, figyeld hol mit szerveznek, általában lehet hozzájuk csapódni, ott is összejöhet valami.

2021. szept. 21. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!