Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Kinek van igaza? A fiúnak...

Kinek van igaza? A fiúnak vagy a lánynak? Történetünk a megjegyzések rovatban

Figyelt kérdés
A lánnyal, akiről írok, 12 évig voltunk osztálytársak együtt végeztük el az általános iskolát és a gimnáziumot is, ezért szoros kötelék alakult ki, közeli jóbarátok lettünk, de soha nem volt köztünk semmi romantikus, mert ezt egyikünk sem akarta. Ezzel a feltűnően kedves, behízelgő modorú, konfliktuskerülő, mégis társasági, mindenkinek szimpatikus és mindenkivel barátságos természetű, kifejezetten okos és csinos lánnyal ez idő alatt nagyon sokat és nagyon szívesen beszélgettünk egymással az iskolákban és egymás akkori otthonaiban, gyakran rendszeresen összejártunk beszélgetni. Mindig nagyon jól érezte magát velem és éreztette velem, hogy fontos vagyok neki. 2008-ban a lány kitörő örömmel vette fel velem a kapcsolatot. Levelezni kezdtünk és az első levelében megírta nekem, „igen találkozhatunk egyszer, szívesen megtudnám, mi újság veled”, de ehhez időt kért az ELTE és a munkája miatt. Ezt nem vettem komolyan, mert úgy éreztem, hogy az elfoglaltságait kifogásnak használja. Mivel én is akkoriban jártam a SOTE nappali tagozatára, így én is ugyanolyan élethelyzetben voltam, mint ő. Mégis szabaddá tudtam tenni magam mindenkinek, aki a szabadidejét velem kívánta eltölteni. A fenti idézetet úgy értettem, hogy ha az első alkalommal minden rendben megy, akkor megint szeretne velem összejárni beszélgetésekre, úgy, mint régen. Második levelében önmagának ellentmondva felajánlotta nekem, hogy „ha nem akarok sokat várni rá, akkor szakítsam meg vele a kapcsolatot.” Ezt nem tettem meg, mert értelmetlennek tartottam az ajánlatát. Ezután tanulnivalóira hivatkozva 4 hónapig várakoztatott, ezért úgy éreztem már egyáltalán nem vagyok fontos neki. Biztosra vettem, hogy nem gondolta komolyan, amit az első levelében irt, mert nem használta ki a tavaszi szünetet, mégsem szóltam neki, mert úgy éreztem a tanuláson kivül semmi nem érdekli. Hirtelen meglepetésemre adott egy időpontot. Találkozásunk és beszélgetésünk annyira jól sikerült, hogy megígérte újra leülünk, mert nagyon jól érezte magát velem, ugyanannyira, mint régen. Többször megköszönte a lehetőséget, de nem tudta megmondani, mikor fog újra ráérni, mert azt állította, hogy „mindjárt kezdődik a vizsgaidőszak”. Tudtam, hogy hazudik, mert valójában csak 3 hét múlva kezdődött. Feltételeztem, elkezdi keresni következő találkozónk időpontját és jelentkezik, ha már tudja. Másnap kaptam tőle egy köszönőlevelet, amelyben leirta, hogy nagyon jól érezte magát, de ennek ellenére fura módon semmilyen utalást nem tett a folytatásra. 1 hónappal később születésnapja alkalmából felköszöntöttem, hogy megtudjam mi újság vele. Jóhiszemű optimizmusból azt feltételeztem, hogy sok tanulnivalója és munkája van, ezért nem jelentkezett új időponttal. A nyári szünet alatt, amikor dolgozni kezdett, a helyzet nem változott, ezért úgy éreztem semmi sincs rendben és valamit eltitkol előlem. Ekkor visszakerestem a leveleit: az elsőt, a másodikat és a köszönőlevelét. Majd eszembe jutott a várakoztatása. Igy jöttem rá az igazságra. Nem akar többször találkozni velem, mert már egyáltalán nem voltam neki fontos. Az első levelében leírtakat valósította meg. Ennek ellenére ígéretet hazudott és szegett meg, majd hamis látszatot tartott fenn. Úgy tett, mintha 5 hónapig „nem érne rá”. Ezután szembesítettem a lebukásával és az átverésével és még ő volt megsértődve. Utolsó levelében beismerte, udvariasságból hazudott, hogy elkerülje a konfliktust sértődést haragot, jó szájízzel távozzon és jó színben tűnjön fel. Azért ígérte meg, hogy újra találkozunk, mert nem gondolta komolyan. Azért „nem ért rá” 5 hónapig, mert nem akart tovább beszélgetni, mert már egyáltalán nem voltam neki fontos. Ennek ellenére többszörösen időpontokkal hitegetett. Akkor szakítottam meg vele a kapcsolatot, amikor véletlenül a fülembe jutott, ugyanezt az átverést megcsinálta rajtam kívül még három másik fiúval is.

2022. jún. 15. 18:02
A kérdező szavazást indított:
A fiúnak van igaza, mert szándékosan átverték, gyanakvóbbnak és relistábbnak kellett volna lennie
A lánynak van igaza, mert nincs semmi gond az átveréssel. A tanulás és a munka mindennél fontosabb
10 szavazat
 1/8 anonim ***** válasza:
78%
Tökmindegy kinek van igaza, a nem az attól még nem.
2022. jún. 15. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
64%
Engem ennyivel kicsináltál, képzelem, mi jutott neki...
2022. jún. 15. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Nem volt korrekt, de azért én ezt nem nevezném átverésnek. Nem merte megmondani, hogy nem érdekled. Átérzem, mert fiatal egyetemistaként én is eljátszottam ezt pár fiúval. Nehezen mondtam nemet, éretlen dolog.

Le tudta pár kötelező körrel, meg homályos utalással arra, hogy te nem vagy neki prioritás és remélte, hogy veszed a lapot.


25L

2022. jún. 15. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
91%

1. Tanul már meg használni bekezdéseket jószág, olvashatatlan a szöveged így:D


2. Ez egy ember, vagy egy cég? Iődpont kérés? Köszönőlevél? Várakoztatás? Az állásinterjóknál van ilyen, nem emberi kapcsolatokban:D


3. Kinek van igaza? Tulajodnképpen miben?

Mindneki arra szakít időt amire akar. És van, hgoy az ember helyben jól érzi magát, úgy gondolja akarja, de összességében nézve van még egy halom másik dolog is előtte a prioritás listában, így annyira már nem is tűnik fontosnak az adott találka.


4. Átverés? Hitegetés?

Az én kérdésem inkább az lenne, hogy ... milyen életed van neked? Fél év alatt 3 üzenetváltás valakivel akivel elvileg borzalmasan jól érezzük magunkat, mindezt 2022-ben? Ha postán leveleztek és külföldön lakik azt megértem... nem, azt sem, akkor is tízszer ilyen gyorsan lehet kommunikálni mint ahogy ti tettétek.


És egyáltalán mit akarsz etőtl a csajtól? Mert láthatóan igazából semmit. Beszélgetni, ja. De ha azt akarnál, felhívnád. Persze, tudom, élőben más... naja, csak az utcánkban lévő hajléktalannal többet beszélek éfl év alatt, mint te azzal, aki elvileg fontos számodra.

Ok, értem, nem válaszolt. De akkor meg te mit tököltél annyit?


Ebben nincs semmi átverés vagy igazságkeresés.

Ez a szituáció annyi, hogy van valaki, aki éli az életét, és van egy másik valaki, aki az előbbire vár. Csakhogy normális ember nem gondol arra, hogy más felfüggeszti a fuckin életét amíg nem válaszolok:D

2022. jún. 15. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
2008 óta nem tudtad még lezárni a dolgot?
2022. jún. 15. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Tehát akkor az illető "behízelgő modorú, konfliktuskerülő"... ok, ennyi.
2022. jún. 18. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Te hol voltál ennyi évig, hogy fel sem tűnt, hogy évek alatt sincs egyetlen szabad estéje sem? Te ezt komolyan elhitted? Úgy néz ki neki jobban hittél, mint a saját tapasztalataidnak.


De egyébként mit akarsz tőle? Jó vele beszélgetni, értjük, de... mit akarsz tőle? Barátságot? Szerelmet? Ő láthatóan nem érdeklődik irántad, szóval igazából egyikre sincs sok esélyed. A leírtak alapján számára te egy "kellemes ismerős" vagy, nem több.

2022. jún. 20. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Komolytalan a csaj!
2022. dec. 14. 05:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!