Éreztétek màr azt hogy làtszólag minden jó volt egy baràtsàgban de belül valami mintha azt súgta volna hogy nincs minden rendben?

Nálam például az, hogy az a nő, aki 10 évig a legjobb barátnőm volt, és sok mindent átéltünk így együtt, egy idő után egyre ritkábban ért rá. Nagyon sokáig tagadtam magam előtt is a helyzetet, azt mondogattam, hogy sokat dolgozik (ez igaz), miért ne lehetnének más barátai is (ez is igaz), de amikor összeállt, hogy másokra tud időt szakítani, csak rám nem, és nehéz helyzetben már nem engem hív, hanem az új öribarinőt, akkor fájó szívvel, de elengedtem. Nagyon sokat jelentett ő nekem, iszonyat fájdalmas ez az egész, de egyszerűen van egy pont, ami után be kell látni, hogy ez már nem megy tovább.

Jó lenne, ha az ilyesmit meg lehetne beszélni, talán ő is mondana nekem olyat, amit máshogy kellett volna csinálnom, de ez nem így működik sajnos.

7es vagyok.

Igen, ennyi, nem hívom. És ő se engem. Volt, hogy mégis felhívtam, mert volt egy konkrét kérdésem, arra válaszolt, aztán ennyi volt. Egyikünk sem kezdeményezett hosszabb beszélgetést.

Hogy lélekben mennyi idő lesz elengedni, nem tudom. Szerintem nagyon sok. 10 év hosszú idő, az eddigi életemnek több mint a negyede. Ezért furcsa is nekem, hogy valaki egy ennyire hosszú barátságot simán leépít, mert talál mást.