Miért szorulok ki mindig a barátságokból?

Nohát, szegénykém. Hát, vagy nem a megfelelő emberekkel találkoztál, vagy van valami nyomasztó a viselkedésedben, esetleg???

A barátságok mindig változnak, ahogy én tapasztalom, egy ideig tök jó, aztán sok esetben másfelé fejlődtünk és eltávolodtunk a legjobb barátaimmal is...

50f

Abszolút átérzem a helyzetedet, én is mindig így járok. Viszont már valamivel idősebb vagyok, mint te, volt időm sokat agyalni ezen az egészen, és elmondom, mire jutottam. Most magamról fogok írni, mert azt nem tudhatom, hogy nálad ez miért van, de szerintem nagyon hasonló okok miatt, mint nálam.

Nálam az a fő probléma, hogy alapvetően bizonylatanul kötődöm az emberekhez. Képes vagyok több emberrel jóban lenni egyszerre, de nagy szükségem van valakire, aki a biztos pont egy adott helyen, és akivel kölcsönösen a legfontosabbak vagyunk egymásnak. Viszont ha találok ilyet, akkor nagyon hamar elkezdek félni attól, hogy mi van, ha ő ejt engem valaki másért, és ha mással is jóban lesz utánam, azonnal a vetélytársat látom benne, és féltékeny leszek. Van annyi eszem, hogy ezt ne mutassam ki, meg ne sértődjek meg látványosan, de az nagyon gyakori, hogy dacosan úgy döntök egy idő után, hogy jó, akkor én ide nem kellek, és kvázi magamat közösítem ki közülük.

Ironikus módon magamnak "természetesen" fenntartom a jogot arra, hogy több "legjobb" barátom is legyen egyszerre, és kiakadnék, ha mások ezt szóvá tennék. Ezért is tudom, hogy ahogy ezekre a dolgokra reagálok, az gáz, igazságtalan, próbálok is tenni ellene, de az érzéseknek nem mindig lehet tudatosan parancsolni.

A jelenség amúgy nagyon gyakori, szorongó-ambivalens kötődési mintának hívják.