Gyakori, hogy valaki elköltözik a szülőfalujából, egyetemet végez majd elkezd dolgozni és ezek után már szinte semmilyen kapcsolata sincs az otthoniakkal?

Én pont így jártam. Alkesz szülőktől menekülve jöttem Pestre- falun nem voltak igazi barátaim, mert a szüleim alapján ítélték meg az egész családot- a tanáraim voltak csak ezalól kivételek. Egy szülő se akarta, hogy a gyereke a "Kocsmás Szabóék" gyerekével barátkozzon.

Csak 2 volt tanárommal és az ofőmmel tartom mai napig a kapcsolatot.

Az, hogy gyakori-e az helyzetfüggő. Ha az ember nem volt túlságosan jóban az otthoniakkal, vagy nem volt annyira erős a kapcsolatuk akkor előfordul, hogy ha másfelé sodorja az élet a feleket, akkor a kapcsolat megszakad, mert a felek nem keresik egymást, s mindenki éli a maga életét.

De akkor is előfordul, ha az egyik fél "menekül", mert pl. nem érezte jól magát abban a környezetből, amiből jött.

Az én véleményem, hogy amikor az ember elkezdi a felnőtt életét, vagy pedig változik az életkörülménye akkor derül ki igazán, hogy kivel milyen volt a kapcsolata.

Egyetemre nem mentem, mert sajnos nem jutottam be, s a családnak sem volt olyan anyagi helyzete, hogy megengedhessem magamnak. Így, ha alapul veszem az általános iskolát, a gimnáziumot, majd pedig a szakmai képzést ciki, vagy sem a mai napig egyetlen egy ember az, aki keresi a társaságomat. Ha nincs is személyes találkozás, de néha felhív telefonon, ír valamelyik közösségi oldalon. Emellett volt olyan, akivel sülve-főve együtt voltam, s ahogy befejeződött az iskola, s szétváltak útjaink nem is keressük egymást. Igazából sokan más városból, megyéből jártak ide, szóval ez annyira nem viselt meg.

A középiskolámhoz közel találtam munkát, így nekem legjobban a tanárok viselkedése lepett meg. Gondolom mindenkinek volt kedvenc tanára, s elképzelhető, hogy a szimpátia kölcsönös volt. Nekem is volt jó pár ilyen, akiknek az óráját imádtam. De most egyre inkább azt veszem észre, hogy a részükről felém mutatott szimpátia csak a jó tanulmányi átlagomnak köszönhető.

Előfordul, hogy nem köszönnek, vagy csak akkor, ha én rájuk köszönök, és csak tovább haladnak. És olyanokról beszélek, akikkel pl. jó viszonyt ápoltam, volt közös téma, vagy pedig elhülyéskedtünk, ha az osztály létszáma nem érte el a két számjegyet, ha csoportos lógásról volt szó. Ellenben voltak olyanok, akiket nem szerettem, s akadt olyan is, akiről úgy véltem kipécézett magának. És érdekes, hogy jobbára ezek azok, akik kedvesen, mosolyogva odajönnek hozzám, s megkérdezik hogy vagyok, mióta dolgozok itt, vagy ha már korábban összefutottunk, akkor mi történt azóta, hogy megy a munka, otthon rendben van-e minden?

Szóval érdekes dolgok ezek.