Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Ti megtudnátok bocsájtani?

Ti megtudnátok bocsájtani?

Figyelt kérdés

Van egy "barátnőm", aki tulajdonképpen számomra már nem barátnő.19 éves vagyok.Születésemtől fogva ismerem, és kitartottunk egymás mellett.Voltak nagy viták köztünk mint mindenki más baráti körében, viszont most nagyon magára haragított.Van egy 10hónapos kapcsolatom, nagyon szeretjük egymást, de egy nap kiderült egy régi viszonyom amit a páromnak letagadtam, és ezen ő hihetetlenül megharagudott rám, összevesztünk.2 napig fel sem vette velem a kapcsolatot jóformán.Na gondolhatjátok mennyire ki lehettem akadva...Két napig csak sírtam nem aludtam nem ettem.2 nap után addig addig győzködtem hogy találkozott velem, és rögtön hagyta magát megölelni, nem úgy mint az előző napokban, hogy ellökött vagy leoltott.Kibékültünk, bár sokáig még furcsa volt az eset után.Egyszer csak a párom kibökte és a másik barátnőm is bevallotta hogy a "kedves barátnőm" ilyeneket beszélt a páromnak a két nap alatt, hogy :

-Nem is értem minek vagytok még együtt, ennek semmi értelme.(Tény sokat veszekedtünk abban az időben, de a szeretet erősebb.Nem ez a lényeg?!)

-Én a helyedben nem tűrném el amit ...(én)... csinál!

-Elegem van belőle nekem is!

Valamint ehhez hasonló szövegek hangzottak el, miközben ő tudta, hogy én mennyire ki vagyok bukva.Szerintetek? Én úgy érzem, 18 év volt, amíg kiismertem igazából milyen egy jellemtelen nőszemély.



2013. jún. 28. 17:23
 1/2 anonim ***** válasza:
Elég disznó dolog volt, amit művelt (hogy rosszabbat ne mondjak). Én biztosan nem tudnék egy ilyet megbocsájtani senkinek.
2013. jún. 28. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 Justicar ***** válasza:
Ha annyit veszekedtek, akkor szar a kapcsolat. Miért csapjátok be saját magatokat? Elegem van már ebből az ostoba tinédzser felfogásból.
2013. jún. 29. 03:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!