Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Rendbe lehet ezt még hozni?...

Rendbe lehet ezt még hozni? Vagy hagyjam a fenébe?

Figyelt kérdés

Pár éve munkahelyen ismertem meg ezt a srácot, nagyon hamar jóba lettünk és könnyen megértettük egymást. Nagyon sokat beszélgettünk, olyanokat is elmondtunk egymásnak amit senki másnak, segítettük és támogattuk egymást ha kellett. Egyszóval nagyon jó barátság alakult ki közöttünk.

Csakhogy neki lett egy barátnője akit én korábban már ismertem és tudtam, hogy egyszerűen nem illenek össze, mert a csaj teljesen más, mint a srác. (de tényleg szöges ellentéte) ezt többször is mondtam a srácnak, még azelőtt is, hogy összejöttek volna. Tudta, hogy mi a véleményem, (azelőtt hallgatott is rám, tudta, hogy nem akarok neki rosszat, mert az előző barátnőjével kapcsolatban is meghallgattam mindig és segítettem neki) végül mégis összejött vele. Mondhatni eléggé meglepett vele, de nem is szóltam igazából semmit. Időközbe az a csaj is odajött dolgozni ahol mi dolgoztunk, elején még köszönt mosolygott, de aztán ahogy összejöttek egyre ellenségesebb lett velem. Megtudtam a sráctól, hogy azért mert nagyon féltékeny rám a csaj, mivel mi olyan jóba vagyunk (soha nem volt köztünk barátságnál több!) Aztán volt egy kis nézeteltérésünk a csajjal én pedig leri*coztam. A srác ezt megtudta és kérdőre vont, én pedig ismét elmondtam a véleményem a csajról. (mint ahogy már előtte is) Ő ezen annyira berágott, hogy megszakított velem minden kapcsolatot. Azóta nem is beszéltünk, pedig azelőtt mindent megbeszéltünk egymással és (most már) bevallom hiányzik :/ mégiscsak ő volt a legjobb barátom :( Ez kb májusban történt. azóta nem beszéltünk semmit. Eddig vártam, hátha tényleg véget ér ez az egész fellángolás és belátja, hogy igazam volt, de nem úgy néz ki :/ ugyanis egy messzebbi városba költözött ezzel a csajjal, mert a csaj odafog járni egyetemre.


én 19/L a srác 24 a csaj 18 (diákként dolgoztam egy hipermarketben, ott találkoztam ezzel a sráccal, de ő rendes dolgozó volt)


2013. szept. 2. 16:35
 1/4 anonim ***** válasza:
Ne fuss ezután a vonat után.
2013. szept. 2. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Szerintem a csaj próbálja befolyásolni a srácot és ezek szerint sikerült is neki, de én úgy gondolom, hogy így tartósan nem működhet egy kapcsolat és ha már elmúlik a rózsaszín köd szakítanak, de kérdés, hogy kitudod-e várni azt az időt és megtudsz-e neki bocsátani. Ha tényleg ennyire jó barátok voltatok, akkor szerintem megéri várni, mert nem csak akkor kell kitartanotok egymás mellett, amikor minden jó, hanem akkor is, amikor egy harmadik bezavar a képbe. Sok sikert és kitartást :))
2013. szept. 2. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Valószínű, hogy a csaj felé fog húzni, főleg, ha ő szakította meg a kapcsolatot. Majd, ha egyszer véletlen szakítanak, akkor jó leszel lelki szemetesládának, meg majd hallgatod utólag, hogy milyen hülye volt, stb... Hagyd a fenébe, ne foglalkozz vele!

Én sajnos ugyanezt megéltem, csak fordított helyzetben, férfi létemre egy nő, több, mint 10 éven keresztül elhitette velem, hogy én vagyok a legjobb barátja. Ez persze, csak azokban az időszakokban volt, amikor nem volt pasija, vagy válságban volt a kapcsolata, vagy éppen kialakulóban volt valami, tehát azokban a szituációkban, amikor kellett valami külső segítség. Máskor meg volt, hogy évekig eszébe sem jutottam,.

Nem érdemes az ilyenre időt, energiát pazarolni.

2013. szept. 2. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Ezt elszúrtad. Barmilyen jó barátom lennél is, ha bele akarnál szólni, hogy szerinted ki illik hozzám, majd még sértegetnéd is az illetőt, én sem szeretném többé tartani veled a kapcsolatot, függetlenül attól, hogy mi lesz velem és a partneremmel. Külön vicc, hogy még te vársz arra, hogy ő kérjen tőled bocsánatot, holott te kakáltál bele a barátságotok közepébe. Nem hiszm, hogy tudnál olyasmit tenni, amivel mindezt rendbehozhatnád, a srác már lemondott rólad.
2013. szept. 2. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!