Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Segítsek ilyen esetben a...

Segítsek ilyen esetben a barátomon? Nem kerülnék emiatt nehéz helyzetbe a munkahelyemen?

Figyelt kérdés

Végre felvettek egy munkahelyre, nagyon jó a munkám, szeretem is csinálni. A legjobb barátom szintén szeretne dolgozni, mondta hogy szóljak neki ha van üresedés. Tetszik a gondolat hogy együtt dolgozzunk de van néhány problémám:

- ő sosem keresett munkát, most sem keres, mindig azt várja hogy mások - jelen esetben én - segítsenek rajta

- nem is dolgozott még ebből kifolyólag, pedig az iskoláit már régen befejezte

- nincsen nyelvismerete, nem is képezi magát még otthon se, pedig lenne rá ideje.

- elég makacs és önfejű, egyetlen hely volt, ahova a suli miatt gyakorlatra mehetett volna, de két nap után kilépett mert megszólták hogy munkaidőben nem olvasgatnia és játszania kellene a gépen.


Én szégyen-nem szégyen nem szeretnék rontani az imázsomon, hiszen én is most kerültem oda nemrég, látják rajtam hogy igyekszem. Mivel ugyanazokba az iskolákba jártunk, levágnák azonnal hogy ő az ismerősöm. És ezt nem tudom hogy akarom-e.

Szerintetek szóljak neki hogy ha lesz munka? És ha igen, nem kerülnék nehéz helyzetbe a főnökeimnél ha megtudnák hogy milyen a barátom? Próbaidősen amúgy sem tudom mennyire jó pont "odavinni" más embereket.

Köszi előre is a jó tanácsokat!


2014. júl. 20. 12:43
 1/2 anonim ***** válasza:

Szép dolog segíteni a barátainknak, de segíteni és mindent megtenni helyette, hogy neki kényelmes legyen, teljesen más.

A barátok csak támaszok a nehéz időkre, nem járókeret a hétköznapokra. Ha ennyire lusta és nem képes semmit tenni a megélhetése érdekében, az az ő problémája legyen. Én a helyedben elmagyaráznám neki, hogy nem a legjobb hozzáállással indul így neki az életnek, de ő tudja. Mondd el a véleményed és majd vagy leszűri a tanulságot vagy csak ront a saját helyzetén.

Ne te tegyél meg helyette mindent, mert ez már picit pofátlanság a részéről. Egy kicsit lehetne érdeklődőbb vagy ha látnád rajta, hogy tényleg küzd és próbálja magát fejleszteni, akkor segíthetnél neki. De így miért? Nem érdemli meg és semmi haszna nem lenne...

Persze ez csak az én véleményem, azért remélem, minden rendben lesz. :) Sok sikert!

2014. júl. 20. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Arról szólhatsz, ha van munka. Beajánlani nem kell meg szólni az érdekében, mert az már okozhat kellemetlenséget.

Ha csak tudsz egy lehetőséget, jelentkezik, kiválasztja az illetékes kolléga, onnan már az ő sara, ha teljesen alkalmatlan.

2014. júl. 20. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!