Nincsenek barátaim, de nem is érzem hiányát. Ez miért van? Baj?

Én a 24 évemmel ugyanilyen vagyok. A gimiben meg a volt munkahelyemen is elvoltam mindenkivel, de nem járok velük össze, mert nem vagyok kíváncsi az emberekre. Mikor végeztem a sulival/kiléptem a munkahelyemről, akkor is az volt a gondolataim között, hogy "jó, persze, jól kijöttem velük, de azért jó, hogy nem fogom őket nap, mint nap látni".

Egyszerűen aszociális vagyok, és nem érdekelnek, nincs igényem hallgatni a hülyeségeiket, mikor olyan pitiáner dolgokon tudnak fennakadni, mint a "Mikor szívjunk legközelebb?" vagy a "Melyik ruha nem fér már bele a keretembe?", mikor nálam olyan problémák vannak terítéken, hogy Anyáméknak van-e mit enniük, meg van-e pénz télen tüzifára.

A szüleimet, a testvéremet, a férjemet és anyósékat leszámítva senkit nem vagyok képes elviselni, mert egyszerűen irritálnak az emberek. Valami emberfóbiám is lehet, mert hülyét kapok a boltban, meg tömegközlekedési járműveken a sok idegennek már a jelenlététől is...

Dettó, mit ha én írtam volna

26F

Szerintem a barátság csodálatos dolog. Nélküle is lehet élni, de nem érdemes. Szerintem azért vélekedsz így, mert nem tapasztaltad.

Az rendben van, hogy introvertáltabb vagy. De őszintén válaszold meg a kérdést, hogy egyetlen nap sincs a hónapban amikor a könyvek helyett azt választanád, hogy elmész egyet focizni/horgászni/táncolni/kávézóba/mozizni vkivel vagy mittudomén?